Kedves Reding Asszony,

Hetven évig a bőrünkön tapasztaltuk és szenvedtük a náci és kommunista terrorizmusokat. Elérkezett az idő, amikor az életet már nem kínált semmit, amiért érdemes lett volna élni, amikor a gyermekszületés örömét bűntudat és felelőtlenség érzései váltották fel amiatt, hogy egy új életet hoztunk abba a kegyetlen embertelen világba.

Népünk megelégelte azt az életet, és fellázadt a kommunista állam ellen, amelyet a Vörös Hadsereg megszálló egységei tartottak hatalomban. Reméltük, hogy a szabad világ, élükön az Egyesült Államokkal, mellettünk állt, hiszen közel 18 hónappal korábban Eisenhoover Elnök nyilvánosan megígérte, ha valamelyik szovjet csatlós állam fegyveres segítséget kér a kommunista uralom lerázásához, az Egyesült Államok megadja azt.

A Forradalmi Kormányunk megkérte a segítséget. A segítség meg is érkezett használt ruhák, mosatlan fehérnemű és állott, megsárgult tejpor alakjában. Romlott tejpor az orosz tankok ellen.

Vérünkbe fojtott forradalmunkat éveken keresztül követték a kínvallatások, deportálások, bebörtönzések, eltűnések, törvényen kívüli kivégzések és akasztások.

A szemeket kell figyelni. A „lélek tükre” pontosabb információkat árul el a médiában megszólaló politikusokról, mint a leggondosabban fölépített mondatok. Aki jól olvassa a szemek üzenetét, annak feltárul a profi kommunikációs módszerek mögé rejtett valódi arc, amit az alany mindenáron titkolni igyekszik.

Az Együtt 2014–PM leendő pártvezetőinek tekintete is sok mindenről árulkodik.

Vegyük például Bajnai Gordon szemrebbenéseit. A politikusként és gazdasági szakemberként egyaránt leszerepelt hajdani miniszterelnök minden hazug mondat és csúsztatás, vagy kellemetlen kérdésre adott kitérő válasz után pislog egy jellegzeteset.

(MAGYAR VÁLTOZATA KÖVETKEZIK)

Madam Reding,

For over seventy years, we experienced and endured Nazi and Communist terrorism. In those dark years we dreamt of freedom, democracy, human rights. The time came, when life could offer nothing to live for, when parental joy over birth turned to feeling guilt and irresponsibility over bringing a new life into that cruel, inhuman world.

Our people had enough of that and rose against the State protected by the occupation forces of the Red Army. We hoped that the free world, lead by the US, will stand with us, because just about 18 months before President Eisenhower had pledged publicly, if one of the Soviet satellites requested armed assistance for breaking free of the Soviet Bock, then military assistance would be given.

Our revolutionary government did request help, and the help came in the shape of second-hand clothes, unwashed underwear and stale, ochre coloured milk powder. Stale milk powder to fight Russian tanks.

Már ünnepeinket, lélekemelő napjainkat sem hagyják méltósággal megülni! Legyen az szoborállítás vagy egy emléktábla visszahelyezése, a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése vagy Az ember tragédiájának balett-premiere, egy tolakodóan zajos kisebbség, egy „törpe minoritás” mindenbe belerondít. A frusztrált ügyvéd, a téves önértékelésben szenvedő művész vagy a hahás szabadcsapat csinnadrattás produkcióját aztán felkapja a ballib média, kreált vagy vélt sérelmeit azonnal világgá kürtöli, csámcsog és szörnyülködik rajta a külföld, elsősorban a „művelt nyugat”, majd vezényszóra rászabadítják baráti tankjaikat „diktatúrában vergődő” hazánkra - természetesen a demokrácia szent nevében. Sajtót tájékoztatnak Bécsben, Berlinben, Brüsszelben (persze szigorúan csak objektíven!), s mindig, mindenütt ugyanaz a kéttucatnyi „mértékadó értelmiségi” - Jókai Anna szavaival élve: minden mérték nélkül.

Itthon elég csak félórát szemlézni a világhálót, figyelve a hozzászólásokat, ott is az említettek kicsinyített másai fikázzák kisebb-nagyobb örömeinket, sikereinket, de belerondítanak bánatainkba is – az euroviziós dalfesztiváltól a Himaláján történt tragédiákig. Többnyire nevesincs és arcasincs megmondók ócsárolnak reggeltől estig, már-már hivatásszerűen.

A magyar népi (paraszti) kultúrában, a régiségben is voltak ünneprontók. Néprajzosaink a lakodalmi vígasságok alakoskodói között tartják számon őket, akiknek – általában a hosszúra nyúlt vacsora alatt - az volt a dolga, hogy kifigurázzák az egybegyűlteket, rápirítsanak az ifjú párra, kígyót-békát kiabáljanak a háziakra, s munkaköri kötelességük volt mindezen cselekedetükkel jól megnevettetni a násznépet. De ezek a maiak…

még hordja a víz, hullámzik bennem, még nem tetőzött... lehet, hogy talán még nem is kellene írni róla, mert még nincs vége, nincs igazán vége, csak itt erre mifelénk már megnyugodhatunk kicsit, úgy tűnik kitart a gát, megy lefelé a víz, ráadásul a megfelelő ütemben, nem túl gyorsan, hogy a levonuló víz szívó hatása ne harapjon le egy újabb darabot a gátból, azaz ne legyen több suvadás... ha nem láttam volna élőben, azt hinném, amerikai katasztrófafilm volt ez az egész 3D-ben, a jobbik fajtából, helikopterekkel, ptsz-ekkel és más egyéb harci járművekkel, katonákkal, TEK-kel, a katasztrófavédőkkel, tűzoltókkal, rendőrökkel, vízügyesekkel, önkéntesekkel, közutasokkal és még ki mindenkivel...

láttam a kétségbeesést, a már-már kilátástalan küzdelmet, a tanácstalanságot, a rémületet, amikor úgy hullámzott alattunk a gát, mintha paplanon járnánk, az utolsó előtti pillanatokat, amikor már mindenhonnan folyt a víz, de láttam villámgyors, határozott és okos döntéseket, nem hiábavaló tanácskozásokat is, egymásba kapszkodó tekinteteket, a homokzsák rakodók, gátépítők végeláthatalan és fáradhatatlan sorát....

hallottam a megállás nélkül zúgó helikoptereket, a katonai konvojok dübörgését, a városban vijjogó szirénákat, de hallottam a valószerűtlen csendet is a kihalt országúton …. amikor a felezővonal mentén kilométereken át felépített homokzsákfal mellett úgy sétált az ember, mintha egy csordultig telt gigantikus fürdőkád mellett járna, és képtelen voltam felfogni, hogy tarthatja meg a 80cm magas homokzsákfal ezt a tengernyi vizet, és elképzelni se mertem, mi lenne, ha egy elmebeteg megbontaná ezt a falat, vagy csak odébb rúgna néhány homokzsákot.... és vadrécék úszkáltak békésen ebben a szürreális tájban a lemenő nap fényében...

és láttam sok-sok mosolygó embert, az apokalipszis kellős közepén egymással viccelődő sorstársakat, rengeteg fiatalt, diákokat, de legalább annyi idős embert is, kedves, csupa szeretet lányokat, asszonyokat étellel-itallal, kávéval sütivel, és igazi férfiakat, Dobó kései várvédőit, akik az ország minden részéről összesereglettek a bajra, és újra és újra a meggyőződés: „nem sokaság, hanem lélek....”

igen, a lélek, a magyar néplélek tett ismét csuda dolgokat... szerencsére ez még megvan a kollektív tudatunkban, átöröklődött... ugyanis ezt az összetartást nem lehet letölteni alkalmazásként, és a lapátolást se volt elég lájkolni, mint ahogy a Duna se a virtuális térben áradt, hanem nagyon is valóságosan...és ahogy anno nem adta fel ez a nép se a grundot, se a várat, úgy nem adta fel most sem a küzdelmet az árral, mert valahol a szívünk mélyén mi mindig a hazát védjük.

Tisztelt Viviane Reding Biztos Asszony!

Nekünk, magyar állampolgároknak, civileknek, a Civil Összefogás Fórum által szervezett Szellemi Honvédelem tagjainak, miként egykor Martin Luther Kingnek - volt egy álmunk.

Volt egy álmunk egy olyan európai uniós tagságról, melyben a tagországok teljes egyenjogúságot élveznek, minden ország egyenlő elbírálásban részesül, s az EU vezető szervei nem alkalmaznak kettős mércét egyetlen országgal szemben sem. Miként a Lisszaboni Szerződés 4. pontja fogalmazza: „Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a szerződések előtti egyenlőségét. A tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósíthatóságát.” Tehát az Unió és a tagállamok viszonya egyenrangú, kölcsönösen segítik és támogatják egymást a célok elérésében.

Üzenet a hisztérikus nyugati médiának: Magyarország tudja, hogy milyen egy diktátor. Orbán Viktor biztosan nem az. (Tibor Fischer írásának magyar nyelvű fordítása , The Guardian, április 3.)

Néha elgondolkozom, mi lenne a reakció akkor, ha egy magyar állampolgár szerkesztőségi cikket írna az Egyesült Királyság demokratikus hiányosságairól. Mindezt tenné úgy, hogy nem beszél angolul, de még csak nem is járt az országban. Leírná azt, hogy a briteknek még csak írott alkotmánya sincs, azt, hogy az államfőt nem választják, hanem származás útján örökli a tisztségét. Azt is megírná, hogy már nem nagyon érvényesül a szólásszabadság, mert David Cameron felszámolta azt egy uralkodói rendelettel (igen, egy uralkodói rendelettel, és nem egy fügefalevélnyi törvénnyel…van-e ennél fasisztább és ódivatúbb módszer?).

Egy ilyen publicisztika valószínűleg általános közröhej tárgya lenne. Ugyanakkor Magyarországról épp ilyen lekezelő tudatlansággal írtak az elmúlt évben. A hisztéria szó már eléggé elcsépelt, de nem tudok pontosabb kifejezést arra, ahogyan nemzetközi sajtó a magyar ügyeket tálalta. Különösen Németországban és Franciaországban.

Felelős, sorsunkról döntő európai képviselőknek! Levél azoknak az Asszonyoknak és Uraknak, akik bár felelős vezető pozícióban vannak az Európai Unióban, de fogalmuk sincs a magyarországi helyzetről. Valójában nem is kiváncsiak a valóságra. Önöket csak a mérhetetlen ellenszenv vezérli, és ez már kimeríti a rasszizmus kritériumát, amit egy nép ellen folytatnak hazugságokra épített indokokkal.

Készséggel hagyják magukat befolyásolni a teljesen hiteltelen, és hazug volt kommunista „hazánkfiai” hazaáruló vádjai által, amelyeknek semmi köze Magyarország jelenlegi állapotához.

Beállnak mögéjük, mérlegelés és a valóság, és igazság mellőzésével hajtóvadászatot folytatnak a kétségtelenül Európában példanélküli kétharmados többséggel megválasztott jelenlegi kormány ellen, és így magyar nép ellen.

Minden ember életében vannak nemszeretem időszakok, amikor nincs nagy vész, csak a fojtogató reménytelenség. Amikor a napi apró bosszúságok lassan teljesen felőrlik az életerőt, amikor az imák teljesületlenül hullnak vissza az égből és maguk alá temetnek.

Az ilyen időkben az ember nem él, csak létezik, de néha egy-egy apró jel, esemény mindent meg tud változtatni.

A napokban a kisfiam befejezi az óvodát, szeptembertől már nagy iskolásfiú lesz, az óvodai évzáró az utolsó az életében, ráadásul ő lett a játékban a pünkösdi király is. Hetek óta készült, gyakorolt, még elkérte az egyik nyakkendőmet is, hogy igazi király legyen… És reggel azzal búcsúzott el, hogy ugye el fogsz jönni?

 I have received a reply by Mr. Tavares’, Member of EU Parliament, to the letter I had written in the capacity of a member of the Intellectual Defence Union of Hungary, a civil association. Mr. Tavares’ letter came to me as a surprise, because I expected an arrogant silence from him. Instead I received an attentive and informative reply, which sets in parallel our two nations’ sad and common experience with dictatorial regimes that were different in ideologies, but much the same in practice.

I am glad that that we stand on a common platform with Mr. Tavares in this matter. It means that both sides can truly value all that a democratic system offers to its citizens. I am also glad over the fact that Mr. Tavares is aware of the fundamental documents of the EU, which protect and foster the principles and practice of democracy, and further, he took the effort of including the relevant points in his letter.

Mr. Tavares did not deny the fact that he made allegations in his preliminary report at least in four points, I raised, that do not represent the truth in respect of the Hungarian democracy. It is much regrettable that he left the amendments of his wrongs to the EU’s institutions. With this he left his misstatements valid in the eyes of the world.

Mr. Tavares could have underlined the sincerity of his statements summarised in the first and second paragraphs above, if he apologised to the Hungarian people for the anguish he had caused. Lacking his apology, his letter appears empty for the readers, for the majority of Hungarian people.

Regretfully, the fundamental offence stays and negates the sincerity of Mr. Tavares.

Megkaptam Tavares EU Képviselő Úr válaszát a Szellemi Honvédelem keretében írott levelemre. Válasza meglep, mert arrogáns hallgatást vártam. Helyette egy figyelmes, informatív levél érkezett, amelyben párhuzamba állítja a portugál és magyar népek szomorú, közös tapasztalatát elvben különböző, de gyakorlatban hasonló diktatórikus rendszerekben.

Örülök annak, hogy ebben a tekintetben közös platformon állunk Tavares Úrral, és közös tapasztalatunk alapján a párbeszéd mindkét oldala egyaránt értékelheti azt, amit a demokrácia nyújt polgárainak. Anna is örülök, hogy tudatában van annak, az EU alapokmányai intézményesen védik és támogatják a demokrácia elveit és gyakorlatát, és azok ide vonatkozó pontjait részletesen ismertette.

Tavares Úr nem tagadta a tényt, miszerint legalább négy pontban a valóságnak meg nem felelő állításokat tett előzetes jelentésében a magyar demokráciát illetően. Különösen sajnálatos az, hogy e hibák kijavítását az Európai Unió intézményeire hagyta, és ezzel a valóságot nem tükröző kijelentéseit érvényben tartja a világ számára.

Az első két bekezdésben foglaltak őszinteségét Tavares Úr aláhúzatta volna azzal, ha legalább elnézést kért volna a magyar néptől az okozott sérelemért. Ennek hiányában levele üresnek tűnik a megbántott olvasókban, a magyar nép többségében.

Sajnálatos módon az alapvető sérelme marad, és tagadja Tavares Úr őszinteségét.

A mai mottóm egy számomra igen érdekes témát rejt. Testvérnek lenni életem legmeghatározóbb élménye volt: negatív és pozitív értelemben is. Elsőszülött vagyok, van egy húgom. Ambivalens a kapcsolatunk, mindig is az volt, de így felnőtt fejjel sok, sok dolgon elgondolkodtam, s így utólag már nem szeretném visszavinni a kórházba, mint 4,5 éves koromban, amikor megszületett. Pár perce beszélgettem vele milyen volt a kislányának a matek dolgozata, s mi volt az ebéd, aztán elbúcsúztunk, mert mindkettőnknek folytatódik a nap külön-külön a saját életünk, a felnőtt létünk. Mégis oly sok évig egymás mellett éltünk egy szobában laktunk, megosztottunk sok, sok dolgot, sikert, kudarcot. Sok vita és nehéz időszakok ellenére is több barátnőmnek javasoltam: szüljön még egy gyereket, hogy legyen testvér. Jobb így, ezt érzem már egy ideje, de miért?

Miért jobb a testvér, a több testvér, vagy jobb-e valójában? Vajon jól gondolom? Miképp hat a személyiségre az, hogy hányadik gyermekként érkeztünk a családba? S ez vajon örökre így marad, vagy a felnőttkorban változik?

Pár gondolat csupán ami elgondolkodtatja Önöket, hogy jobban megértsék és megóvják magukat esetleg szülőként a végletektől, végletes sztereotípiáktól.

Egy negatív példával szeretnék indítani. Pár évvel ezelőtt tanítottam egy 10 év körüli kisfiút angolra magánórán. Illetve csak tanítottam volna, mert nagyon nehéz volt vele. Nem volt hajlandó semmit sem úgy csinálni, ahogy kértem, régebben ismertem és jó viszonyban voltunk s több tanítási „trükkel” is próbálkoztam, ami lassan-lassan működött, de még nagyon az elején megkértem, hogy rajzoljon nekem egy fát. Többször szoktam fát rajzoltatni gyerekkel!

Rajzolt egy élő fát, közepén egy baltával majdnem kettévágva. Akkor éreztem itt valami többről van szó, lassan, lassan oldódott és együttműködőbb lett, de az igazi áttörést a következő hozta: elsőszülött fiúként született és két húga van. Az első húga csak 1 évvel fiatalabb, mint ő, s egy erőszakos egyéniség. Már egy évesen pofon vágta a bátyját és karmolt, ha valamit akart. Most is kierőszakolta a szülőknél, hogy ő is jöhessen angol órára hozzám. Ismertem a húgát és tudtam, hogy nem könnyű eset, nehéz tanítani is. Egy beszélgetés alatt aztán egy mondatommal, amit a húgáról mondtam kritikaként egy gyógyító folyamot indítottam el a fiúban. A húgával szembeni  kritikám után, panaszkodott, hogy milyen nehéz neki, hogy a húgának kell mindig igazat adni, mert ő a kisebb. A vitákat egyetlen módon oldják meg otthon, ezt halotta folyamatosan minden felnőtt családtagtól: „ő a kicsi engedj te, mert te vagy az idősebb és az okosabb”. Nincs mit hozzáfűzni olyan nyilvánvaló a történet: A kisfiú az elsőszülöttség végletes áldozata volt a családban.

Ha valaki fáradt lenne olvasni, de van bő tíz perce, ezen a napon ajánlom, szánjon ennyi időt az emlékezésre. Nem lelkesítő, nem dallamos, "de, aki él, itt elgondolkodik"

(a videó a képre kattintva indul el)

Felmérés Ross Douthat politikai blogja (New York Times) alapján

http://www.nytimes.com/2013/06/02/opinion/sunday/douthat-prisoners-of-the-euro.html?nl=todaysheadlines&emc=edit_th_20130602&_r=0

Irta George L. Seymour

Merkel szerint Európa népeinek választani kell az integráció folytatása, vagy visszatérés az évszázados gyűlölködés és vérontáshoz (ami inkább német – francia, mint európai jelenség volt).

Pontosan most, amikor Merkel szembeállítja Európa népeit e súlyos választással, az Egyesült Európában visszafelé fejlődnek a demokrácia, liberalizmus és emberi jogok.

Szélsőbaloldali szélsőségesek, a Klubrádió oltalmában és segítségével szólítanak fel merényletre Orbán Viktor miniszterelnök, a demokratikusan megválasztott kormány vezetője ellen.

A Klubrádió fórumán ugyanis a következő bejegyzés és kép jelent meg 2013. május 21-én, 18 óra 25 perckor. A szöveghez tartozó illusztráción négy arckép jelent meg, ebben a sorrendben: Szaddam Husszein, Oszama bin Laden, Kadhafi és Orbán Viktor.

Az első három arcképet egy-egy vörös kereszttel húzta át a fórumozó, jelezve, hogy őket megölték. A kép felirata a következő: „A hiányzó X-et nekünk kell behúzni, erre vár a népi kétharmad, Európa és a világ.

A fórumbejegyzés nyilvános volt, így mindenki láthatta.

A Szellemi Honvédelemhez egy felhívás érkezett az ügyben, amely arra kér minden magyar embert, hogy „kezdjen el komolyan imádkozni Orbán Viktor testi-lelki épségéért, hogy vigyázzon rá maga Mihály arkangyal és Magyarország nagyhatalmú Őrangyala!”

A Kunszentmártonon 2013. április 25-i előadás szerkesztett változata

Azt hiszem, ez a szó a legfájóbb pont a történelmünkben, nemzettudatunk egyik meghatározó eleme. Sokat gondolkoztam azon a kérdésen, hogy ki a magyar, de bevallom, annál jobb választ, mint az, hogy magyar az, akinek fáj Trianon, nem találtam. Talán voltak nagyobb csapások is a magyar történelemben, de azok hatását sikerült semlegesíteni, Trianon azonban még mindig élő seb.

Trianont, mint jelenséget három szempontból kell vizsgálnunk:
- maga a történelmi tény
- a történelmi tény, ami a magyarság lelkivilágát meghatározó mítosszá vált, ami jelenünkre is hat
- s végül, fel kell tennünk a kérdést: hogyan tudjuk ezt a csapást feldolgozni?

Képzeljük magunk elé a kedves és közvetlen Gyurcsány Ferencet szolgái körében, midőn az őszödi beszédben megfáradt arcizmait ellazítva vicceket mesél. Mókázik, kedélyeskedik, tréfálkozik, a szolgák pedig, akiknek nyolc év alatt volt idejük megtanulni, hogy sorsuk egy és csakis egy ember kezében van (mivel a vezér dönt az utolsó MSZP-portás jövőjéről is), önfeledten kacagnak, mosolyognak egymásra, hogy a mellettük ülő is lássa: mennyire, de maradéktalanul humorosnak találják a főnök mondandóját, és nem csak humorosnak, de mélynek, találónak és egyedinek, szóval ezek a túlfizetett cselédek röhögnek, tapsolnak és lelkesednek, legyen szó Orbán Viktorról, Oroszországról vagy arról, milyenek az öregecskedő feleségek. Lehet szó bármiről.

Itt, az MSZP-iroda akolmelegében hihető és logikus az őszödi beszéd magyarázata, a gravitáció megfordítása, hihető minden, mert az az ember mondja, aki a pénzt adja, és aki mindig az ország érdekében hazudott. A Magyar Rádió udvara is Pártszékház, ahol bambán bámulhatnak emberek seggébe testüregi motozás címén, a köztévé stúdiójában is őt éltetik az ügyészség is neki engedelmeskedik az Alkotmánybíróság, a Médiahatóság, és ha minden jól megy, hamarosan a mesecsatornák is. Akkor lesz csak nagy kacagás, de most sem kicsi! Most éppen azzal tréfál hazánk volt vezetője, hogyha nem veszik be a Nagy Baloldali Összeborulásba, hát ő megmondja, kik árulták el. Egymás combját csapkodják örömükben az alkalmazottak, mert a főnök megmondta, a főnök nem hagyja, ő akar lenni a Kedves Vezető. A főnök egy eltájolt bunkó Európa-külsőn, aki néha talán tényleg elhiszi, hogy amit mond, az vicces, esetleg még igaz is. Azért hiheti el, mert jellemtelen, züllött alakokkal van körülvéve. Pontosabban: ilyenekkel vette körül magát, nehogy már beszóljanak.

Fennhatósága pontosan új pártja; a Demokratikus Koalíció irodájának ajtajáig terjed. Éljen Phenjan! Azon túl jobb-rosszabb, de mindenképpen tőle független politikusok nézik ezt az eltájolt emberkét, aki a Medgyessytől kapott milliós órával a karján ül az EU nevű étterem asztalánál és egyedül zabálja a saslikot, mert a kutya sem kíváncsi rá és különben is ő csak az orosz kaját eszi, mert ahhoz szokott az átkosban. Aztán megsértődik, ha a kaja végeztével senki nem fotózkodik vele. Nyilvánvaló, hogy ezzel semmi más célja nincs az Európai Uniónak, mint az ő lemondásának kikényszerítése magyar nép védelme és Orbán miniszterelnökké történő kineveztetése.

Tisztelt Rui Tavares Úr! Szíves figyelmébe ajánlom az alábbi cikket!  Mélységesen elszomorít az a hazug, minden valóságot nélkülöző, külföldi médiában megjelenő, édes Hazánkat és a nagyra becsült miniszterelnökünket gyalázó cikkek özöne. Érdemes lenne ezen Önöknek is elgondolkozni. Vajon hogy esne Önöknek ha a hazájukról  hazug módon ilyen förmedvényeket írnának?? Tisztelettel: Mezőfi László 

MOST MÁR KÖTELEZŐ HAZUDNI MAGYARORSZÁGRÓL ? (Megjelent a Magyar Nemzet c. újságban is, 2013 Máj.21-én a 6. oldalon)

A múlt héten a „mértékadó” osztrák balliberális napilapból, a Der Standardból megtudtam, hogy Magyarországot a Fidesszel együtt a Jobbik kormányozza.

Ugyancsak a múlt héten a liberális német Frankfurter Rundschau napilapban budapesti keltezéssel megjelent, mérföld hosszú tudósításában az állt, hogy Magyarországon a hatalmi szóval bezárt SIRÁLY szórakozóhelyen gyülekező zsidó közösség tagjait még hajnalban is üldözi Orbán ÁVH nevű titkosrendőrsége, így érthető, amiért menekülni akarnak az országból.

Péntek délután 2 órakor felhívtam a budapesti német, majd az osztrák nagykövetséget, sajtófelelősüket kérve.

Nem azért, hogy elkövessem azt a hibát, amelybe Külügyminisztériumunk beleesett, felelősségre vonva például a volt agitpropos Angela Merkel kancellár kormányának nagykövetét (ez, szemben az említett két lap állításaival, tényközlés), amiért a német közszolgálati adó gyerekekben ültette el a Magyarország elleni gyűlöletet. Aki persze könnyedén visszavágott, hogy egy demokráciában a kormánynak semmi köze, mi jelenik meg a médiában.

Új módszerrel próbálkoztam. Azt a kérdést akartam feltenni nekik, hogy szégyellik-e magukat, amiért hazájukban hazug a sajtó?

A német nagykövetségen kiderült, a sajtósok már dezertáltak a hétvégére. Az osztrák nagykövetségen sikerült a kérdést feltenni az attól meglepett Stefan Pretterhofer,a sajtóügyekben felelős másodtitkárnak. Megkérte, elküldeném-e neki e-mailben a cikket, mert csak úgy tudna rá válaszolni. Azzal feleltem, szívesen, de, mondtam, miután felolvastam a Fidesz-Jobbik koalícióra vonatkozó mondatot, nyugodtan válaszolhat azonnal, hiszen máskülönben keddig – máig - kellene várnom a válaszra. Az osztrák diplomata ígéretet tett, még aznap válaszol. Pretterhofer másodtitkár hazudott: nem válaszolt. Ami teljességgel érthető egy olyan ország képviselőjétől, amelynek hazug sajtója van.

Most térjünk vissza a Frankfurter Rundschauban Idegenül a hazában – Kultúrjelenetek Magyarországon címen megjelent cikkre. Ez azt állítja, hogy Magyarország olyan ország, ahol 2012-ben Csurka Istvánt nevezték ki az Új Színház vezetőjének, miközben a meleg Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház éléről elbocsájtották. Hogy a tavaly februárban elhunyt Csurkát éppen úgy nem nevezték ki az Új Színház vezetőjének, mint Alföldit nem bocsájtották el, érdektelen, ugyanis a német, az osztrák, a francia vagy a kanadai sajtónak kötelező hazudnia Magyarországról. Azaz ellentétben azzal, amit róluk a sajtó szabadságát globális értékelő amerikai Freedom House állít, ezen országok médiája nem szabad, hiszen a hazug közlés kényszere alatt áll. Ahogyan a kényszer alatt álló sajtót szabaddá nyilvánító Freedom House sem szabad.

A tudósítást a Magyarországot gyalázó írásokat reklámozó hazai örömportálok egyike, az internetes galamus.hu teljes egészében lefordította. Az „ÁVH” szó kifelejtésével. Meghamisítva az eredeti szöveget. A hamisítók hamisítják a hamis forrást. Amely holdudvarukat visszhangozza.

A tudósításból megtudhatjuk azt is, hogy a Fideszt zavarba hozta, amikor a székháza ellene tüntető sirályosok kekszet osztogattak: „Keksz a pártnak” – hirdeti az alcím azt a tényleges történetet, amikor Selmeczi Gabriella szóvivő osztogatott süteményt a demonstrálóknak, akik lányos zavarukban betörték a kormányzó párt székházának bejárati ajtaján a nehéz üveget. Igen, így félnek valójában a sirályosok Magyarországon.

Ilyen háttérrel érthető, hogy a cikk egyik megfélemlített hőse, Langer Ármin örül, amiért októberben már a szabad Berlinben járhat rabbiképzőbe. Ahol, reméli Langer, nem kell eldugnia kippáját és melegségét hirdető szivárványzászlaját, ha becsöngetnek hozzá.
Csak az utcán ne tegye feje búbjára, óvjuk, mert – az általa megbízhatónak ítélt német lapok szerint – sokszor vernek meg ott, Berlinben, jarmülkével a fejükön közlekedő zsidókat.

Azt megértjük, persze, milyen félelmet gerjeszt a magyar nacionalizmus. Mint a Pestiside.hu angol nyelvű portál, amely szintén jó hírünk terjesztésén dolgozik itthonról, angol nyelven. ByeAlex sikeres euróviziós fellépése estéje napján, szombaton írta „előzetesben”, hogy Malmőben az énekes ráállt „a totál finnugorra”, amiért magyarul énekel, ami a kóros és fokozódó magyar nacionalizmus hatása.

Azon svédországi Malmőről van szó, amelyről a szabadságjogokat bátran védelmező Gates of Vienna internetes portál éppen aznap - május 18-án - mutatott be egy videót az ottani zsidók rendszeres fizikai bántalmazásáról és számukra már elviselhetetlenné vált zaklatásáról, ami miatt már az utcára is alig merészkednek.

Vajon mi lenne, ha mi ávós múltú budapesti német nagykövetről cikkeznénk, vagy azt hazudnánk a francia, szlovák vagy észt kormány összetételét soha el nem tévesztő Der Standard tárgyilagossági standardja nyomán, hogy a budapesti osztrák nagykövet személyesen ad át kenőpénzt Bajnainak?

Ami e példátlan nyugati sajtóviselkedés okait illeti, ideje lenne felhagyni saját magunk áltatásával és mentegetni a nyugati médiát. Hogy az „elszigetelt nyelvünket” nem érti. Arról a sajtóról van szó, amely kötelezően és egységesen hallgatott Gyurcsány brutális rendőrsége szemkilövő akciójáról 2006 őszén, amely tény még ma is meghatározza a volt miniszterelnökkel szemben nem csituló indulatokat. Vagy arról a sajtóról, amely szintén hallgatott a brutálisan összevertek statáriális megbüntetéséről a rögtönítélő bíróságokon, köztudottan hamis vádak alapján, pártutasításra. Szóval Gyurcsányt és Bajnait mindig értették és értik, míg jobboldali kormányok idején tolmácsaik is elfelejtenek magyarul?

De hagyjunk fel más, álbátorként kimondott álokok keresésével és megtalálásával is, mint a bankok megadóztatása, a rezsicsökkentés és társaik. Egyrészt: az Orbán-kormányt a bankokat és multikat rühellő nyugati antiglobalista sajtó éppen úgy támadja, mint a liberális vagy a jobboldali. Másrészt: a nemzeti vagyon szétprivatizálását végrehajtó/engedő Antall-kormányt a nyugati sajtó a maihoz hasonló hazugságokkal támadta, akár a hagyományos gazdaságot működtető első Orbán-kormányt, amikor – 2000. január 1-jén – a New York Times

azt írta, a Fidesz a MIÉP-pel koalícióban kormányoz.

Mély alkoholizmus, Nobel-díj és öt odaégetett fasírt - karakterképek a hazánkat leantiszemitázó, érettségivel sem bíró, tizenegyedikben kibukó Martin Schulzról, az Európai Parlament baloldali elnökéről egy a Spiegelben közölt cikk nyomán.



„1980. június 26-án Martin Schulz éjszaka négy órakor íróasztalánál ül lakásában Würselenben, és arra gondol, öngyilkos lesz”. Ezekkel a szavakkal kezdődik az írásait rendre körültekintő kutatásokkal megalapozó német Spiegel hetilap írása Martin Schulzról, az Európai Parlament szociáldemokrata elnökéről. A falu egyetlen rendőrének gyermeke, szolgálati lakásban nőtt föl, máig „kis proletárnak” nevezi magát, ezen az estén „holtrészegen jött haza, majd további fél üveg Martinit döntött magába. 24 éves, munka, barátnő, életkedv nélkül, tartozásai vannak és alkoholista.” Így folytatja a cikk: „32 évvel később, 2012. január 17-én Martin Schulz az Európai Parlament szónoki emelvényén áll Strasbourgban.” Ekkor választották a parlament elnökévé. A Spiegel szerint „az Európai Parlament Európa szürke egerének hat az olyan többi színtelen intézmény mellett, mint az állam- és kormányfők tanácsa és a bizottság”. „Schulz végre méltóságot akar a parlamentnek kölcsönözni, öntudatot és hatalmat.”

Vajon milyen ember a hétköznapokban a parlament elnöke, aki erőtlen intézményét olyan országokon végzett demokráciakövetelő erőgyakorlatokkal és tornamutatványokkal próbálja izmosítani, mint éppen hazánk?

A következőkben a Spiegel néhány állítását idézzük, amely a politikus hozzájárulásával egy éven keresztül kísérte és figyelte tevékenységét. Egy müncheni vendéglőben adja beleegyezését, ahol, mint bárhol Németországban, nyugodtan mozoghat: bár tizennyolc éve parlamenti tag, az emberek nem ismerik föl. Egyetlen kikötése, hogy vérmérsékletéből adódó kiszólásait („marha”, „buta liba” és hasonlók) az újság nem idézi. Mindjárt egy első beszélgetés a német újságírókkal. Mit szeretne elérni? Hüvelykujj. Részt fog venni a tanács ülésein, és mindent elkövet az euró megmentéséért. Mutatóujj. A parlamentnek jelen kell lennie az euró megmentésének minden bizottságában. Középső ujj. A miniszterelnököknek gyakrabban kell Strasbourgba jönniük, és ott tetteikről számot adni. Gyűrűsujj. „Ötszázmillió embert képviselünk, de annyira figyelnek ránk, mint a pöcökhegyi kerületi önkormányzat üléseire.” Négy ujj áll a levegőben. „A hatalmasok féljenek a parlamenttől” – mondja az elnök, maga is erőt kíván gyűjteni saját szavaiból, majd hozzáteszi, valamennyi sejtje a hatalmat kívánja. Egy év elteltével a mérleg. Hüvelyk célját nem érte el. Mutatónak vannak némi eredményei. Középső és gyűrűs eredménytelen és esélytelen.

Amikor a miniszterelnökök találkoznak, a parlament elnöke üdvözölheti őket, majd el kell hagynia a termet, a valódi hatalmasok maguk közt maradnak. Schulz önbizalommal meséli, elődeinél hosszabb üdvözlőbeszédeket mondhat, kérdések is vannak, „megmértek, és súlyosnak találtak”, állítja. Az Európai Parlament érettségivel nem rendelkező elnöke (a tizenegyedik osztály után elbocsátották az iskolából, mert kétszer megbukott) hosszú ideig alárendeltnek érezte magát, mára azonban kisebbségi érzését a büszkeség váltotta föl; vitte valamire. Mégpedig iskolai végzettség nélkül, és azután, hogy első élettársa elhagyta, mert szünet nélkül részeg volt. Ma pedig… de nézzünk néhány további epizódot a Spiegel segítségével.

Amikor egy írás életre kel... Nincs nagyobb öröme egy írónak, amikor a művei életre kelnek, előadják, értelmezik. A június hónap nagy ajándéka lesz, amikor az Imakönyv a padláson című novellámból készült darabot előadják Mezőkövesden, ha valaki ráér és a közelben van, mindenképpen ajánlom, szánja rá ezt az egy órát.

Időpont: 2013. június 4. (kedd) 12 óra

Helyszín: Közösségi 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 24.

Térkép

- de ha nem ér rá valaki, akkor íme a teljes novella: