A Magyar Hírlapban megjelent civil (nem fizetett) publicisztikámra reagálva  Bolgár György január 23-án a 168 óra on-line-on ezzel kezdte irományát:

„Hogy mi van? Senki sem emlékszik a CÖF-ös Csizmadiára”

Tisztelt Bértollnok úr!

Mi ez az általánosítás, a királyi többes? „Senki” sem???

Hány embert kérdezett meg? Közvélemény-kutatást rendelt valamelyik baráti cégtől? Vagy aki mégis emlékezne, az „senki”?

Megnyitott a hazugsággyár. A CÖF ismeretterjesztő szórólapjától pánikba esett Gyurcsány – Bajnai szövetség az Együtt 2014 csúsztatásoktól hemzsegő honlapján megkísérli kimagyarázni a cáfolhatatlan tényeket. Bajnai elhibázott video-üzenetét, amely nem volt más mint mellébeszélés, már levették a honlapról.

 A magyarázkodási kísérletek között igazi csemegék is akadnak. Vegyük például a „nagy dobást”. Bajnai tízmilliárd forintot dobott a Hajdú Bét-nek, csak úgy, fél kézzel, mentőövként. Angyali ez a gesztus érdek nélkül, pusztán segíteni akarásból. Az szinte mellékes, hogy közben tulajdont is szerzett és kezébe vette a cég irányítását. Azután úgy felügyelte jó gazda módjára, kiváló szakmai hozzáértéssel, hogy csődbe ment, hatalmas adósságot hagyva maga után. Valahogy így vigyázott később az ország vagyonára is.

 A Hajdú-Bét csődnek a honlapon megjelent érvelés szerint kizárólag objektív, a cég menedzsmentjén kívül álló okai voltak, mégpedig - ha hiszik, ha nem - az első Orbán-kormány alatt bekövetkezett minimálbér-emelés, továbbá a forint erősödése és az alacsony felvásárlási árak.

Való igaz, hogy az Orbán kormány akkoriban emelte meg a minimálbérből élők fizetését huszonötezer Ft-ról ötvenezer Ft-ra. Ejnye, ejnye Orbán Viktor! Érdekes, hogy ez az intézkedés miért csak a Hajdú-Bét számára volt végzetes, hiszen az országban működő többi cég egészen jól átvészelte.

Igen, Orbánék kormányzása alatt a forint is erősödött, ez a gazdaság számára jó hír szokott lenni. Nem így a Hajdú-Bét esetében. Milyen szomorú, hogy számukra az erős forint újabb sorscsapásnak bizonyult. Érdekes, hogy más, szintén exportra is termelő cégek képesek voltak alkalmazkodni a helyzethez, például azzal, hogy a fejlesztéshez szükséges technológiai és technikai eszközöket olcsóbban tudták importálni.

Az egyik kereskedelmi TV adó napi esti műsorában van egy állandó szereplő – nevezzük kígyóbűvölőnek. Osztja az észt. Az előtte ülőktől nem csak kérdez, de válaszol is helyettük. Az interjúalany választása odáig terjed, hogy kántálja, amit a szájába adtak, vagy inkább bólogat. A hölgy a politikai és gazdasági tudományok önjelölt nagydoktora, magabiztos, lehengerlő, mindentudó és mindenható.

Most az Orbán kormány leváltása a számára (is) kijelölt feladat, amelyért nyilván nem kevés fizetség jár. Neki tetsző munka, dolgozik is  keményen. Elismerésre méltó rutinnal vezényli kicsiny zsoldos-csapatát. Konstruál és mixet készít. Igaza alátámasztását mindössze 15-20 váltakozva megjelenő szereplőből hívja elő, akik zokszó nélkül adják az aláfestést a szólóhoz. Ha nem, ki vannak rúgva, és jaj annak, aki kiesik a pikszisből. Szegény nézők talán már unják az egyre sűrűbben ismétlődő arcokat. Ő azonban fáradhatatlan. Ha kell, maga a bűbáj, ha kell, összevonja szemöldökét.

Épp azon fáradozik, hogy az „Együtt 2008”- at  „Együtt 2014”- ként adja el a magyar embereknek. Nem vitás, hogy bravúr lenne, főleg, ha a régi-új csapat még a parlamentbe is bejutna.

A 2010-es választások után a lenullázott semmiből egy új világot teremteni, ez bizony igazi innováció lenne, de rossz úton jár, aki így próbálkozik. A fonnyadt gyümölcsökből kavart mixnek  árulkodik színe-szaga, nem lehet eladni. Rosszul számít bárki, aki a civil társadalom ostobaságára és rövid emlékezetére épít. Ami romlott, többé nem lesz friss, akárki akármeddig hajtogatja. Bizton állíthatjuk, hogy már nem vonz nagy vásárlóerőt. Vége annak az időnek, mikor a magyar polgárnak még mindent el lehetett adni.

Nem kell a turmix, jobb, ha tiszta vizet öntünk a pohárba. Váltsunk TV adót.

Orbán-koktél?!

 Manapság szinte közhellyé vált a mondás, hogy „kimentek a tankok és bejöttek a bankok.”

A kijelentés mögött az a felismerés áll, hogy a gazdaságra vetítve mindkét fajta hatalom egyformán ország-pusztító eredménnyel járt.

A háborúk vagy forradalmak utáni megrendült gazdasághoz hasonló helyzetbe kerültek most egyetlen hallható lövés nélkül az eladósodott országok. A bankok fegyverére hangtompító került, amit ebben az összefüggésben bátran nevezhetünk hitelnek. Európa csődjének okozója az a pénzügyi válság, amelynek kialakulása az uraik által megbízott és bőségesen megfizetett spekulánsok műve.

A tankok támadása ellen annak idején a „Molotov-koktél” bizonyult a leghatékonyabbnak. Az új harcászati eszközként bevetett bankok visszaverésére azonban más módszereket kell kitalálni. Itt most nem a vér folyik, hanem a pénz. Akár a sebesült emberből a vér, úgy folyik kifelé a pénz az érintett országokból, tovább fokozva a pénz urainak transzfúziós éhségét.

A mi Békemenetünk

Az előző nyolc év vesztesei nehezen viselik, hogy elvesztették hatalmukat. Mondhatjuk azt is, éhesek az urak! Pavlovi reflexeik működnek, és arra is képesek, hogy az 1956-os népfelkelés emlékünnepét kampánycélra használják. A jelölt, Bajnai Gordon a gazdaságban és a politikában egyaránt bukott ember. Nem tudja lesöpörni magáról a kisemberek tragédiáiban  örökre ráégett libatollakat. Hiába próbálja sanda mondatokkal elterelni a figyelmet arról, hogy a minisztersége és miniszterelnöksége alatt felvett hitelekkel - amit pártbarátaival együtt szórt el - végképp a víz alá nyomta saját országát, amely már addig is fuldoklott az adósságban.

Szinte vicces ez az állapot. Ahelyett, hogy akik idáig juttattak minket, bocsánatot kérnének és szemlesütve eltűnnének a politikából, újra szónokolni fognak. Remélem, senki nem ül fel az újabb és legújabb hazugságoknak, bár abban igaza van Tamás Gáspár Miklósnak, hogy ha a baloldal csak ilyen figurákat tud felmutatni, akkor sem a következő választásokon, sem 2018-ban nincs esélye visszatérni a hatalomba. Hiszen minden gondolkodó ember tudja, hogy egy hitelét vesztett politikai erő változatlan személyekkel, ideológiával  és ígérvényekkel nem fog csodát tenni, ahogyan jobb termés sem várható anélkül, hogy a földet újra fölszántanák és bevetnék.

A magyar nemzeti civil világ 2010-ben, a 2/3-os választási győzelemmel, egyértelműen üzent a megelőző politikai berendezkedésnek. 2012. január 21-én az első Békemenet soha nem látott méretű figyelmeztetés volt, de ez sem volt elég. Azóta is tart a sürgés-forgás, a futkosás az amerikai nagybácsikhoz. Az aggodalom tárgya valójában persze nem az ország ügye, még csak nem is az úgynevezett szabadságjogok. A cél nem kevesebb, mint a kétharmados többséggel megválasztott nemzeti kormány leváltása nemzetközi segítséggel, amelynek természetesen borsos ára van, de a számlát – mint eddig – most is nekünk szeretnék benyújtani. Ami 2002 és 2010 között bebizonyosodott, a világválság elburjánzásának idején fokozottan érvényes: a politikai háttértámogatásért, a hitelből finanszírozandó újabb hitelekért a nemzeti vagyon és a lakosság tűrőképességének maradéka a csereérték.

A Békemenet október 23-án ismét elindul, és szépen, csendesen demonstrálja az együvé tartozást, az élő nemzeti konzultációt. Akik korábban ott voltunk és most is ott leszünk, egy nyelven beszélünk, sőt szavak nélkül is értjük egymást. Tudjuk, hogy a szabadság megvalósulásának terepe nem a lebutított médiából ömlő etetés kritikátlan befogadása, hanem autonóm emberek közösségi tevékenysége.

Lételem  az  értelem  

Barsi Balázs ferences atya múlt vasárnapi sümegi prédikációjában egyebek között az ész és az értelem közötti különbségről beszélt. A racionalitás, a „tiszta ész” kultusza  a felvilágosodással robbant be a köztudatba, és azóta is tart.

Természetesen nem lehet élni anélkül, hogy az ember használja az eszét. De baj, ha csakis azt használja. A racionalitás mindenek fölé helyezése ugyanis háttérbe szorítja, majd elnyomja  egy másik, mélyebb emberi tulajdonságunkat: az értelmes gondolkodás képességét. Az értelem több, mint a szimpla  ésszerűség.  Utóbbi  a  „hogyan?” kérdését  teszi föl -  az előbbi azonban  a  „miért?”-re is feleletet vár.

Ha az ember külsőségekre, pillanatnyi indíttatásaira  és vélt vagy valós  érdekeire koncentrálva, belső értékrendszere útmutatását figyelmen kívül hagyva, pusztán a felszínes  ésszerűség szerint cselekszik,  értelme lassan elcsökevényesedik és előbb-utóbb kritika nélkül követi a tőle elvárt utat. A fogyasztói társadalom által kínált én-központú,  ösztön-kielégítést hajszoló  életstílus,  a bulik, a drog, a márkaőrület és az amerikai filmek rejtetten sugallt magatartásmintái   ugyanis elfedik a lényeget: azt, hogy emberi alapértékek torzulnak, a társadalmi folyamatok eredeti irányuktól elcsúsznak  és a riasztó perspektíva az egyes ember kiszolgáltatottá válása.

Világ-szintű hatalmi gépezet dolgozik azon, hogy az embereket leszoktassa az értelmes gondolkodásról. Az alapüzenet  így szól:  „nagy dolgokkal” foglalkozni fölösleges, a folyamatok megértésért küzdeni idő- és energiapocsékolás, hiszen a világot az egyes ember úgysem tudja megváltoztatni. Épp ezért elég olyasmivel törődni, ami közvetlen hasznot hajt a mindennapokban és a kényelmet, a napi örömszerzést szolgálja. De ezen sem érdemes túl sokat tűnődni, hiszen minden kérdésünkre  tálcán érkeznek a válaszok a reklámokban, az interneten, és az egyre kifinomultabb marketingfogások révén.

Kutyák a ködben

 Régi harci módszer, hogy a menekülő hajó füstködöt bocsát ki, és így próbál eltűnni üldözői elől.  MEOE ügyben is ez történik.  A ködfújás nem más, mint annak folyamatos hajtogatása, hogy azért kellett tegnap egy alig pár hete hatályba lépett törvényt módosítani, mert e nélkül Magyarország nem rendezhetné meg a 2013-as kutya világkiállítást.

Többen állítják, hogy ezt a fontos eseményt állítólag senki más, csak a MEOE szervezheti meg, és az erre való hivatkozás önmagában elég ahhoz, hogy törvénysértő tevékenységét elfelejtsük. A „felejtéshez” nyújt segítséget a tegnap elfogadott, Simicskó István képviselő úr által jegyzett törvénymódosító javaslat.

 Számomra érthetetlen, igazságérzetemet mélyen sérti és jogi ismereteimből is csúfot űz ez a törvénymódosítás.

 Jogosan sérelmeztük az Európai Unió által alkalmazott kettős mércét, olyannyira,  hogy civil társadalmunk négyszázezres tömege volt hajlandó kiállni az unió igaztalan intézkedéseivel szemben, a magyar kormány mellett.

A Parlament tavasszal elfogadta az állattenyésztési törvény módosítását. Jól tette, rég itt volt az ideje. A társadalmi-gazdasági viszonyok változásai megkövetelik a jogszabályok való élethez igazítását – legalábbis egy bizonyos, jogelméletileg jól körülírt határig.

Akkor lehet egy rendezésre  váró társadalmi viszonyt jogszabály segítségével rendezni, ha általános jelenségről  van szó, és az ezt szabályozó jogi norma mindenkire kötelező erejű magatartási szabállyá válik. Vagyis  a szabályozás tárgyát képező társadalmi viszony minden szereplőjére általánosan és egyformán kötelező.

Ha egyedi jelenséget próbálnak jogszabály formájában rendezni, jogpozitivizmusról beszélünk, ami lényegében a jogalkotási gépezet visszaélésszerű felhasználása egy adott érdekellentét pro vagy kontra eldöntésében.

Az állattenyésztési törvény tavaszi módosítása kiállta a demokrácia próbáját, és elnyerte a parlamenti képviselők többségének támogatását.

Egyetlen érintett szervezetnek azonban – a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének – sértette az érdekeit. A törvény meghozatala után nagy erőkkel megindult az úgynevezett lobbizás (amelyet sokkal lényegretörőbb kifejezéssel is illethetnénk), a cél a MEOE érdekeltségét sértő passzusok megváltoztatása egy minél kevesebb képviselőnek szemet szúró  módosító indítvánnyal. Meg kellett keresni azokat, akik a MEOÉ-hez fűződő esetleges kapcsolatuk és képviselői pozíciójuk révén elvégezhetik a „kiigazítást”.

Szórakoztatóipari minőségű írások jelentek meg egy valamikor hitelesnek mondott hetilapban.

A valósággal köszönő viszonyban sem álló hamis tényeket tüntettek föl igazságnak.  A pártpolitika érdekében minden lehetséges – a  hirdetési bevételekért ily módon is fizetni kell.

A cikkben sértett ember személyiségi jogai nem fontosak: az elérendő cél „szentesíti az eszközt”. Az új parancs a felértékelődött nemzetben gondolkodó, a közjóért tenni akaró civil szféra meggyengítése.  Így hát ravaszul, nem szemtől szemben, hanem beépülve, belülről, fedőnévvel – mint például „védett tanú” – jelenik meg a rágalmazó. Ismerjük a módszert, valószínűleg így dolgoztak a III/3-as ügynökök. Ők a rákkal beoltott sejtek: először fellazítanak, azután - ha sikeresen elburjánzanak - képesek egy egész nemzet vesztét okozni. A filozófia lényege, hogy „minden megvehető”, hogy pénzzel, fenyegetéssel bárki bármire rábírható.

Csakhogy ez nem igaz.

A kinevezett konspirátor szórja a rágalmakat, de ő maga az ismeretlenség homályába burkolódzik, a sötétből orvul támad. A tények ismerete nélkül támogatja őt egy nagynevű hetilap – miközben, mint mondják, Magyarországon állítólag nincs sajtószabadság.

„Alkalmazkodni, ameddig muszáj, de töretlenül folytatni a magyar ügyeket, ez a törvény minden európai konstelláció idején.” Németh László szárszói szavai ma is érvényesek. Az európai viszonyok világos útmutatással szolgálnak.

Dávid a legenda szerint legyőzte Góliátot - vajon igaz a történet? Mindenesetre elgondolkodtató és tanulságos, már csak azért is, mert mára a góliátok szövetségbe tömörültek. Egyedül tehát nekünk sem fog menni.

Az európai erőviszonyok azonban átalakulóban vannak. Felismerve a lehetőséget, alternatívát kell kínálnunk, ahelyett, hogy rögvest csatába szállunk, és utána hősiességünkre hivatkozással újabb száz évig nyalogatjuk sebeinket.

Az unió országainak aktív polgárai olyan partneri viszonyban érdekeltek, amely két irányú.  Az európai civil társadalom egyrészt a közjóért tevékenykedő kormány felé fordul, másrészt a civil társadalom önmagán belül is szerveződik, azaz a civilek egymás felé igyekeznek. Mindkét típusú partnerségben a tisztes szándékú összefogás lehet az alternatíva – például egy kelet-közép- európai rész- unió.

A szándék nem az, hogy a követ azonnal kilőjük a parittyából, és azonnal leterítsük Góliátot, hanem a „sok kicsi sora megy” elv megvalósítása. Tehát alkalmazkodjunk, irány az egyenrangúság és a közös érdekek, ahol mind a dávidok, mind a góliátok tudják, hogy egymás megvédése és erősítése fontosabb, mint a szövetségeseknek nevezett népek gyarmatosítása és elszegényítése. És közben ne feledjük: a magyar ügyeket elsődlegesnek tartva akár példát is mutathatunk a jó szándékú összefogás erejéről. Magunknak, és talán másoknak is.

Segélyhívások

Rögvest kicsordul a könnyem. A honi bankszektor állítólag a végnapjait éli. Már a külföldi sajtó is harsogja a Magyarországon működő bankok S.O.S. jeleit. Segítség, süllyed a hajó! A posztkommunista és eddig megkülönböztetett figyelemmel kezelt többi kliens a partról nyomja a vészkürtöt.

Itt a vég, nyakukon a tranzakciós illeték, becsapták őket és nincs több állami feltőkésítés. Sőt, újabban kezdik kiokosítani az állampolgárokat a bankokkal szembeni jogaikról és a törvényességről.

Végre eljött az idő, amikor együtt sírunk.

A kormány valóban szétteríti az ország adósságterheit. Most már nemcsak a szegények és a banki adósok fizetnek. Hogy az intézkedések célba érnek, arra a legfőbb bizonyíték az uzsorások kétségbeesett tiltakozása.

(avagy Cohn-Bendit ismét színre lép)

 Ez először akkor jutott eszembe, amikor nevezett úr, a liberális frakció fakózöld képviselője Orbán Viktor strasbourgi meghallgatásán ordítozni kezdett a magyar miniszterelnökkel. A kivénhedt úttörő handabandázása arra azért jó volt, hogy kivételesen megjegyezzük mondandója lényegét: akkor még az volt a problémája, hogy Magyarország kormánya nem követi vakon és engedelmesen a mindenben tökéletes és támadhatatlan Európai Unió bölcseinek iránymutatását.

Azóta nyilván túl van egy Cavinton kúrán és sikerült megvilágosodnia, mert most az ellenkezőjével állt elő. Mintha rájött volna, hogy hiába támasztja két kézzel, Bábel tornya menthetetlenül összedől. Nem kár érte, de annyit azért meg kell jegyeznem, hogy megingásához magának Daniel Cohn-Benditnek, az önjelölt diákvezérből lett önimádó politikus prototípusának áldásos tevékenysége is hozzájárult. A hamis illúziókra épített, elferdült szabadságidill megbukott, és rövidesen maga alá temeti építőit, akik még mindig azzal áltatják magukat, hogy új víziók fölvázolásával sikerül megmenteni az építményt. Már gyűlnek az aláírásaik Cohn-Bendit felhívása alatt.

Ne erőlködjenek, Uraim!

Rosszat álmodtam.

A szövetséges katonai szervezettől leiratot kaptunk. Az állt benne, hogy hadseregünk minden katonájának puskacsövét 24 órán belül el kell hajlítanunk balra, pontosan  9 óra 13 perc irányába. Ha netán mégsem, magunk bizonyítjuk be, hogy nem igazodunk a közösen elfogadott hadrendhez, így kénytelenek intézkedéseket foganatosítani a védelmünkben. Első lépésként a Kossuth téren telepítenek lokátorokat, majd következik a többi nagyváros főtere.

Félreértés lehet, de majd eloszlatjuk – gondoltam. Tárgyalás-kezdeményezésünkre késett a válasz. Nyílt levelet írtunk. Kértük szövetségeseinket, álljanak el hirtelen jött szándékuktól, hívják vissza felderítőiket és az előreküldött osztagokat. Cserébe átadjuk az összes puskát. Nemcsak a görbítés költsége marad meg, de középre tartva tán még jók lesznek valamire.

Optimisták voltunk, de nagyot koppantunk, akkorát, hogy a sajtóban is visszhangzott.

Vajon érdemes volt-e hitelkamatokból és árfolyamveszteségből font láncainkat megcsördíteni?

A CÖF  és a CET - kéthetes egyeztetés után - HIVATALOSAN VISSZAIGAZOLT tárgyalásra készült. Irina Ivascsenko, az IMF budapesti kirendeltségének vezetője egy órával a kitűzött időpont előtt meghátrált.

Nem épp elegáns megoldás, de "szíve joga" - mondhatnánk, az etikai szempontokat most mellőzve.

Elgondolkodtató azonban, hogy a sajtónyilvánosságra hivatkozással mondta le a tárgyalást. Konkrétan azt nehezményezte, hogy a civil delegáció a tárgyalás után a helyszínen nyilatkozni kívánt a sajtónak.

Ha valaki kopog, illik beengedni. Ezt tette Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője is. Aki bebocsátást kért, nem más, mint a Civil Összefogás Fórum és a Civil Együttműködési Tanácskozás küldöttsége.

Ez a természetes eljárás - mondhatnánk -, de ma már ismert a bejelentkezésnek más formája is. Például egy előreküldött petárda, majd köszönés helyett hőbörgés. Utána meglepődés, hogy zárva marad az ajtó.

Küldöttségünk a békességet viszi magával. Európa és az Unió jövőjét szem előtt tartva megoldást keresünk a magyar kormány hitelfelvételi kérelme körül kialakult helyzetre. Ezért elmondjuk, hogy a politikai nyomásgyakorlás szerintünk nem civilizált fegyver. A kettős mérce igaztalan eszköz. Bármely uniós állam politikai szempontú pellengérre állítása rossz szájízt kelt a többiekben. Az IMF nem lehet az uniós országok bírósága. Pláne nem léphet fel testőrként bukott kormányok pártkatonáinak oldalán.

Ugyanakkor most félre kell tenni a "majd mi megmutatjuk"-jellegű erőfitogtatást. Az Unió, az IMF és a magyar kormány helye a közös tárgyalóasztal mellett van! Azonnali tárgyalásokat kérünk.  A megegyezés lehetőségének elhúzása konkrét indokok nélkül megalázza Magyarországot. Eddig sem voltunk másodrangú polgárai az Uniónak, és a jövőben sem kívánunk azzá válni. Támogatjuk a magyar kormányt, hogy nemzeti szuverenitásunk megvédése mellett az uniós és nemzetközi jog tiszteletben tartásával kösse meg a hitel megállapodást. Hívei vagyunk az egyenrangú nemzetek közösségének. Közös érdekünk,hogy ne adjunk táptalajt az Európa Unió szkeptikusainak.

Nincs más választásunk mint ahogy a jó magyar mondás mondja: egymás tenyerébe csapni.              

Aggasztó a helyzet. Lassan már két éve nem akad komoly zsákmány. Szükségállapot  - ez már elviselhetetlen. Sebaj, majd a vezér megoldja. Hm.... Ő nincs.
A régi? Telefalta magát, lelassult, szinte mozgásképtelen, kirekesztettük. Azt gondoltuk, van más.Tévedtünk: csak önjelöltek jönnek, akik a már elejtett zsákmányból falnának.
Valamit mégis tenni kell! Az éhes gyomrok korognak. Sajnos már elég régen nem vagyunk félelmetesek. A szembe jövő zsákmány nem fut el, új módszer szükséges: a hátba támadás!
Kezdjük az idősebb vezérrel! Megsebezni és csontig rágni róla a húst. Külföldi társaink közben üvöltsenek, vonják el az őrök figyelmét.
Legyetek éberek - ha egyet adtok, jön a következő! Lelki füleimmel hallom a csámcsogást. Ha nem fogtok össze, a farkasok teli szájjal fognak falni.
Vigyázzatok, farkasból nem lesz bárány, hiénából pedig pláne nem.

És az idős vezér? Védett, de nem tudott visszaszúrni.

Magyarország Alaptörvényében olvashatjuk, "valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet". Fiatal orvosaink józan ítélőképessége minden polgár számára előremutató. A hűség győzelmet aratott a mindenható pénz felett. Fiatal orvosaink belátták, hogy Magyarország válságos helyzetében, amikor minden forintot élére kell állítani és meg kell gondolni, hogy milyen kiadásokat preferál a kormány, csak lépésről-lépésre lehet a magyar emberek sorsát jobbá tenni.

A rezidensek vállalták a szolidaritást, tudják, hogy náluk még szegényebb emberek is vannak az országban és egyszerre mindenkinek nem lehet fizetést emelni. Ugyanakkor az állam az egészségügy szerkezet átalakítását komolyan veszi, reméljük jövőbeni ígéreteit is, és egy-két éven belül megoldja az orvosok, ápolók méltánytalan, sok éve elhúzódó megaláztatását. Sokan gondolják, sőt érzik bőrükön, hogy fizetésemelésre lenne szükség, de józan gondolkodással láthatjuk, hogy a magyar kormány olyan pénzügyi örökséget kapott, ahol a kincseskamra üres, sőt az előző években felvett IMF hitelt is törleszteni kell. Kimondhatjuk, hogy megtört a külső uszítás ereje, felülkerekedett a józan ész és a fiatal orvosok szolidaritást vállaltak hazájukkal és minden magyar emberrel.

Bátran, jól harcoltak és csatát nyertek. A pénzügyi válságot azonban együtt kell a szolidaritás szellemében leküzdenünk, ezért az erkölcs talaján állva összefogással és együttes erővel oldhatjuk meg lépésről - lépésre közös sorsunk nyomasztó problémáit.

Köszönjük példamutatásotokat.

Budapesten január 21-én négyszázezer magyar polgár vezető transzparensén ez állt: "Nem leszünk gyarmat!"

A civilek üzenetét a miniszterelnök meghallotta, és március 15-i beszédében odaállt a polgárok dacos kijelentése mellé. Ő is azt mondta: "nem leszünk gyarmat!" Íme, a választott vezető párbeszédben áll népével. Most már együttes erővel küzdünk a szabadságért.

Nem késett az azonnali brüsszeli reakció. A megvett, szolgai sajtóorgánumok sokasága itthon és külföldön is igaztalan vádakat kürtölt szét. Már tudjuk, hogy erre válaszolni sem érdemes.

Inkább nekik is feltesszük a kérdést: ti akartok-e gyarmat lenni?

Szavazzatok!"

Ma már emberek közössége. Egyenként jöttünk,és csak látszólag távoztunk.Megtettük szívünk parancsát kiálltunk  szuverenitásunk mellett. Kiderült lélekben egyek vagyunk.

Most is ott vagyunk a szabadság ösvényén a Hősök terétől a Parlamentig.

2012 január 21.-én méltóságteljesen hömpölygött a magyar a világörökség útján.Gondolataik bejárták a nem is oly távoli történelem pusztító szakaszát.Trianontól Brüsszelig. A fájó valóság ellenére mosolygó arcokat láttam. Sokan jöttünk tanúságot tenni a valódi szabadság mellett. Az egymásra sugárzó szeretet megadta ezt a felemelő érzést.

Rádöbbentünk mennyire igaz alkotmányunk azon sora,amely szerint az egyéni szabadság csakis a közösségekben teljesedhet ki.

Felismertük együttes erőnket,lélekben gazdagabbak lettünk.Tudjuk,hogy most már ha szükség van rá bármikor közös testet ölthetünk. Ha szólít a hon ott leszünk.