A Fogászati Hónap programjait ismertette egy lap. Örvendetes gyakorisággal, sok helyütt rendeznek – s biztos, hogy hamarosan újra tartanak majd – efféle megelőző célú eseményt. A következő fogászati hónapot tehát már nem kell nagybetűvel írnia az illető médiumnak… Díjjal is elismert „Képzőművészek Jubileumi Kiállítására” invitálnak drótpostán. Nem azzal becsüljük meg a kitüntetést és a díjazottakat, ha nagybetűtengerben úszva, a közszavakat is nagybetűkkel írjuk, mint e meghívó tette, hanem például azzal, ha megtekintjük a kitüntetett képzőművészek jubileumi kiállítását. Jelentkezni lehet a „helyi Tudományos Diákköri Konferenciára” – adja hírül egy honlap. Elegendő benevezni a helyi tudományos diákköri konferenciára…

Nem véletlenül hívjuk tulajdonneveknek azokat a főneveket, amelyeket egyediségük megkülönböztető jelölésére nagybetűvel írunk. S anyanyelvünkben csak a tulajdonnév nagy kezdőbetűs! Tehát miképp az ünnepek kisbetűvel íródnak – tekintve: köznév mindannyi –, ugyanígy általában a rendezvények, rendezvénysorozatok, programok is, mint az előbb említettek, továbbá például: dzsesszfesztivál, nyelvművelő konferencia, ünnepi könyvhét, békehónap, Verdi-év, a reneszánsz éve, a Biblia éve (a rendezvények írásában a tulajdonnevek természetesen nagybetűsek). A rendszeresen ismétlődő, egyszersmind intézményszerű, intézményi hátterű, intézményesült, országos (nemzetközi) méretű, hatósugarú rendezvényeket azonban az – egyedi – intézménynevek mintájára írjuk: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Debreceni Irodalmi Napok, Szegedi Szabadtéri Játékok. (A közszói értelmű használatban ez a kifogástalan írásmód: előadást tartott az irodalmi napokon.)  

Vannak események, amelyek írásában a kisbetűs forma a követendő – debreceni virágkarnevál, hortobágyi hídi vásár, mohácsi busójárás –, de hagyományosan azonos időpontban és rendszerességgel ismétlődnek, helyhez köthetők, országos (nemzetközi) érdeklődést váltanak ki – tehát nem esnek messze az egyedi nevektől –, ezért nem tekinthetjük hibásnak ezt az írásmódot sem: Debreceni Virágkarnevál, Hortobágyi Hídi Vásár, Mohácsi Busójárás.

Újabb javaslatot kapott a Szellemi Honvédelem. Időről-időre csemegézünk ezen ajánlásokból, és megosztjuk a kedves olvasóval.

Üzenet a Szellemi Honvédőkhöz.

Ilyen magas labdát le kell ütni, minél előbb, bár meggondoltan! A Szellemi Honvédőknek meg kell értetnie Európával, hogy nekünk nem az Európai Unióval magával van bajunk, nem az iránt vagyunk szkeptikusak, hanem a Schumann-étől nagyon eltért vezető lelkiség és a mai alkalmatlan vezetők miatt. Akik, mint Neelie Kroes, Viviane Reding, és most Schulz is lépten-nyomon kiesnek szerepükből és méltatlan, Európa tekintélyét romboló kijelentéseket tesznek, intézkednek. Akik éppen ezért alkalmatlanok arra, hogy egy olyan Európát koordináljanak, amelynek hagyományos világtekintélye megmarad. Ezért a következő tisztújításkor menniük kell, hogy átadják alkalmas vezetőknek a helyeiket!
Két baja van igazán a mai európai vezetésnek és balliberális tisztségviselőknek. Az, hogy Magyarországot nem kell a helyes útra téríteni, mert hazánk éppen a helyes úton jár. A Szellemi Honvédőknek nyomatékosítania kell, hogy a magyar kormány építi az országot, s nem akar többé balek lenni, akiből - mindenféle elterelő lózungokkal - csak a pénzt akarja a tőkés világ kiszipolyozni. Így következhetett be az, hogy nemcsak külföldiek szívják a vérünket, de saját hazánkfiai is több, mint az államadósság kétszeresét tulajdonították el „törvényes úton” honfitársaiktól és menekítették off-shore bankokba. A rendszerváltás előtt ugyanis nem volt senkinek akkora vagyona, melyből ez magyarázható lenne, tehát csak a 23 éve megtermelt értékekből vonhatták azt magukhoz élelmes honfitársaink.
Ennek vége, s ezzel külföld és magyar kollaboránsai nem akarnak megbékélni. A Szellemi Honvédőknek meg kell értetnie Európával, hogy mi viszont semmi körülmények között nem térünk vissza a kudarcot vallott akár szocialista, akár kommunista akár úgynevezett ortodox nyugati formulákhoz. Hanem maradunk az „ora et labora” régi-új felfogás mellett, amely egyedül lehet az ember alkotta jólét igazi alapja.

Nagy Sándor

Üzenet a Szellemi Honvédőknek Finnországból.

A finn média is teljesen egyoldalú és a magyar kormány ellen tájékoztat. Az emberek el vannak szörnyedve a magyarországi állapotoktól. Eddig némelyek azt sem tudták, hogy van-e ott tenger, meg hó, de most nagyon „tájékozottak”. Úgy tudják, hogy menekülnek az emberek Magyarországról, hogy a kormány sokak számára lehetetlenné tette a továbbtanulást a tandíj bevezetésével, hogy korlátozva van a sajtószabadság és a kabinet támogatja a rasszizmust. A „tájékoztatásokban” összemossák a Fideszt a Jobbikkal, szerintük Nemzeti Gárda a Magyar Gárda, tehát egy állami, félkatonai alakulatról beszélnek.
A Szellemi Honvédőknek fel kellene venni a kapcsolatot az adott ország sajtójával és reagálni a rágalmakra, téves állításokra. Meg kellene hívni őket Magyarországra, valami módon meg kellene győzni őket az igazságról, mert az emberek jobban elhiszik, amit a média közöl. Egyedül nagyon alacsony hatásfokon lehet változtatni, és nehéz egyes embereket győzködni. Nagy szerepe van a tudósításnak, a sajtónak.
Nagyon fontos lenne azt megmutatni, világosan megérttetni, hogy mekkora támogatottsága van a kormánynak, hogy a többség valóban mögötte áll. Tudatosítani kell, meg kell mutatni, hogy ez a többség valóban önszántából és saját akaratából támogatja a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt. Saját érdekükben is fell kell rázni a „Külföldöt”, végre vegyék észre, mit tesznek velük is. Finnországban is szorongatnak. A legújabb bankokat érintő szabályozás nehézséget okoz a kis finn pénzintézeteknek, újra kell gondolniuk az egész működésüket. Szolgáltatások szűnnek meg, összevonnak iskolákat, elvonják a pénzt az oktatástól, egészségügytől, mennek föl az árak.
Miklóssy Katalin, a Helsinki Egyetem docense szerint az Európai Unió meglehetősen erőtlen. Ha egy tagállamot túlságosan kritizálnak, a szélsőséges mozgalmak és az EU-ellenesség csak növekszik.
Igaza van a CÖF-nek, valamit tenni kell! A hasonló értékekkel rendelkező más nemzetiségű szimpatizánsokkal együtt kellene Brüsszelbe „zarándokolni”, és ott egy nagy, közös imádságon részt venni.
Köszönöm munkájukat, áldozatukat, és sok erőt, kitartást és kegyelmet kívánok a továbbiakhoz! Boldog vagyok, hogy magyarnak születhettem! 1981-ben, 15 évesen kerültem el hazámból, de öt gyermekem anyanyelve magyar!

Csonka Gabriella - Finnország

Hallom, jó, avagy a helyes útra akar minket magyarokat téríteni.

Vagy terelni?

Fordítás kérdése. Valószínúleg úgy hangzott: „auf den richtigen Weg bringen...”

Danke. Köszönjük, Merkel asszony, de nem kérünk belőle!

Se a terelésből, se a térítésből.

Se állatok nem vagyunk, se megtévelyedettek.

Keresztények vagyunk, kezicsókolom, már vagy ezer éve.

Tudja mit, Merkel asszony?! Volt egy költőnk, úgy hívták: József Attila. Maguk aligha ismerik... mindegy. Ő írta: „mint állatot terelni értik...” mármint az embert, úgy nagy általánosságban... Csakhogy azok a bolsevista idők elmúltak.

A magyar nem hagyja tovább tereltetni magát. Senki által. Tetszik érteni? Még a németek által sem. Senki emberfia által többé.

Maguk fordítva ülnek a lovon, kezicsókolom, ha észre vették, ha nem...

A helyzet ugyanis az, hogy tegyen meg mindent Németország, hogy a helyes útra térjen! Milyen alapon tukmálja rá megint Németország a saját eszméit Európára?Milyen alapon diktál? Mért gondolják megint, hogy egyedül a német út az üdvözítő?

Hogy merészelnek minket kioktatni demokráciából, mikor nekünk, magyaroknak köszönhetik az újra egyesítést?!?

Ha mi akkor nem bontjuk meg a vasfüggönyt, miről beszélnénk most, kedves Merkel asszony?!?

Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja.

Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak.

Maga hatalmas, Merkel asszony, mert rengeteg pénz áll maga mögött.

Maguk kétszer romba döntötték Európát.... mégis mindig győztesként kerülnek ki mindenből.... mint a fociban... ez is valahogy mindig így alakul....

De kérem, most elég. Elég ebből. Ki van kint és ki van bent? Azért, mert maguk kb. 80 millióan vannak, még nem biztos, hogy igazuk van. Ahogy már említettem, volt már effajta tévedésük.... nem is oly rég....

De most nekünk van igazunk. Tetszik érteni??? Mert nekünk van egy államférfink, olyan, aki minden száz évben terem egyszer. Mármint Európában! Aki távlatokban gondolkodik. Aki érti a helyzetet minimum egy emberöltőre előre. Aki a népéért küzd a nagy globális lötty ellenében...aki a kereszténységben hisz, mint Európa alapvetésében...(a Fundament, kedves Merkel asszony! Maga protestáns, ugyebár?! Tudnia kellene.... ) Aki nemzetben gondokodik az internacionalizmus ellenében. Csak nem hallatszik a szava, mert egy kicsiny népet képvisel. Vagy ami hallatszik, azt sem akarják meghallani...mint a kis Vuk kiáltozását.... (tetszik tudni, a kis Vuk legalább olyan fontos, mint József Attila, mert a kis Vuk ugyan sírva kiabált, hogy kicsi vagyok, éhes vagyok, fázok, de életben maradt, győzött, felnőtt, és boldogult, és nemzetséget alapított! )

Mi is ordítottunk és harcoltunk Európa védelmében, kedves Merkel asszony, majd ezer évig.... de nem árt tudni, hogy a harang nem csak értünk szól déli 12 órakor! Európáért szólt anno... és szól most is, ha ugyan nem késő, s ha tudni tetszik, mire gondolok... de ez is mindegy.

Nekünk magyaroknak csak ez maradt. A Himnusz és a déli harangszó.

A lényeg: nincs joguk minket se terelgetni se téríteni.

Nincs erkölcsi alapjuk.

Semmilyen alapjuk.

Tetszik érteni?

Szellemesen jolly joker-szóknak nevezi Lévai Zoltán nyelvész azokat a szavakat, amelyek elsősorban a nyelvi értelemben „lusták és választékosságra képtelenek” körében szaporodnak: ködszürke nyelvi klisék „bevetésével” ugyanis a szinonimákról tudomást venni nem akarók – vagy a rokon értelmű szavakról egyáltalán nem is tudók… – megússzák a pontos, színes anyanyelvhasználattal járó, nem csekély munkát.

A jelentésárnyalás gazdag szókincset feltételez, annak folyamatos fejlesztését kéri, gondolkodást igényel. Ám aki rokon értelmű szavak, kifejezések keresése helyett megelégszik elcsépelt divatszavak ismételgetésével, az lemond a nyelvápolásról, szürkíti a nyelvhasználatot. Ezt teszi igen gyakran – és sajnos, hatásosan – a média is. Amikor például valaki fontos, hálás, de nehéznek ígérkező, képességeit próbára tevő feladatot kap, arról ekképp számol be (szó szerint idézve az alanyt): „Komoly kihívást jelent számomra a szakmai feladatok irányítása.” Magyarul: Nem mindennapi (vagy emberpróbáló, a képességeimet, ügyességemet, hozzáértésemet próbára tevő, nagy) lehetőség, erőpróba, felelősség ez az életemben.

Az idézett, három sebből vérző mondatban a kihívás helyettesíthető e pontos és kifejező definícióval: ösztönző hatású alkalom. A jelent pedig felesleges. Itt tehát egy régi és egy újabb keletű divatszó lépett „házasságra” (komoly kihívás), s társult hozzájuk egy felesleges – e szövegkörnyezetben elhagyható – harmadik (a jelent).

Hogy mennyire eluralkodott (és összenőtt) e „hármas” a sajtóban, arra jó néhány további példa következik, tanúsítva egyszersmind: a „jolly joker-szó” mennyire pontos elnevezés. S bizonysága lehet annak is az alábbi – nem túl illatos – idézetcsokor, hogy e helytelen nyelvi képződményre is igaz az idézett találó megjelölés.  

Egyre-másra használja e „szótriót” média az egészségüggyel, életmóddal összefüggő témákban: „Munka mellett idős szülőt ápolni komoly kihívást jelent.” Vagy: „Az első pelenkacsere az új szülők számára gyakran komoly kihívást jelent.” Valamint: „Sokaknak komoly kihívást jelent a tűsarkú viselése.” Ráadásul: „Minden esztendőben komoly kihívást jelent a tartalmas nyári időtöltés megválasztása.” Végül, de nem utolsósorban: „Komoly kihívást jelenthet, ha párunkkal nem ugyanolyan szexuális étvággyal rendelkezünk.”

Az ezerévesnek hirdetett, mégis alig tucatnyi év után összeomlott Birodalom útjain egy nő és egy féri gyalogolt észak felé, batyu, iratok és pénz nélkül. A nő piszkos nadrágot és kockás blúzt viselt, a férfi csíkos rabruhája még ennyire sem volt elegánsnak mondható. Nem ismerték a vidéket, csak annyit tudtak, hogy valahol északon még tartják magukat Dönitz csapatai, valahol ott még létezik az a Németország, amit bár már szívükből gyűlöltek, mégis életük eddigi kereteit képviseli.
Némán lépdeltek egymás mellett, lassan egy falu határához értek, mikor a férfi megszólalt:
- Meghalt?

Talán lesznek, akik helytelenítik, hogy úgymond, parodizálom a Bibliát… De erről a valóságban szó sincs. A Biblia, hasonlóan Jézus Krisztushoz, aki valóságos Isten és valóságos ember is, egyszerre isteni és emberi mű is. Meg van benne a mese, az erotika, a mélylélektan, minden stílus és tartalom, amiről csak érdemes és lehet is írni – nem titkolom, hogy a verseim irodalmilag a zsoltárok mintájára készültek, a legősibb forma miatt tűnnek túl modernek a kritikusaim szemében. Jób könyve talán a legemberibb könyv valamennyi között, a kétségbeesett, látszólag istenellenes kirohanások (pl. „Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem.” Jób 7,19) a Biblia legőszintébb szavai.

Talán kevesen figyeltek rá, mert a Bibliát „csak”isteni kinyilatkoztatásként olvassák, hogy abban a politikai szatíra is megtalálható, sőt, még Jézus is élt ezzel az eszközzel. A szavak, amiket ma elvont példázatként olvasunk, abban a korban hangos nevetést váltottak ki, hiszen a hallgatók pontosan tudták, hogy ki volt az a főember, aki „messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen.”. A humor azonban nem öncélú volt, ebben különbözik a mai öncélú poénkodástól: ez volt az a marketing eszköz, amivel Jézus felkeltette az emberek figyelmét, hogy könnyebben megértsék az isteni örök titkokat… Azokat a titkokat, amiket nekünk is jó lenne megértenünk… Adná az Úr, hogy szavai szívünkben termést hozzanak!

Jób, a derék környezettudatos polgár története

Élt vala, az Uraltól nyugatra egy derék, környezettudatos polgár, kinek Jób vala az neve. Bizony derék és szabályfélő lélek vala ez a jób, ki szemetét szelektíven gyűjté és az utcának kövén szemetét sohasem hagyá. Elméjében mindig az törvényeket és szabályokat forgatá, s erre társait is folyton folyván oktatá. A hatóság ura Jóbot kedvtelve nézegeté, őtet szívébe fogadván, s az hulladékgyűjtési szabályokkal őtet bővel elhalmozá.

Egy napon az történt vala, hogy az hatóságnak ura hivatalnokait gyűlésre hívá, s megjelent közöttük az bürokrácia osztály vezetője is. Az hatóságnak ura imígyen szóla hozzá:

- Hogy kerülé te ide, ahelyt, hogy az szabályok szabályát fogalmazád?

Az bürokrata így válaszolt:

- Szerte kerülém az földet, hogy koslassam az szabályoknak betartását.

Az hatóságnak ura imígyen kérdezé továbbra:

- Láttad-é szolgámat, Jóbot, kinél derekabb, környezettudatosabb polgár nincs az Uraltól nyugatra egészen az nagy tengernek vizéig?

Hivatalnokai helyeslőleg bólogatának, de az bürokrata visszafelelé:

- Vajon ingyen olyan környezettudatos é ez az Jób? Nem fizetted é néki vissza az betétdíjas termékek árát, forgalmi sarc nélküle, nem szállítottad é el minden szemetét az hétnek második napján? Add nékem kezembe, s bizony mondom néked, szabályaid áthágja s szemetelni fog.

Az hatóságnak ura megforgatá ezen szavakat s imígyen szóla:

- Kezedbe adám derék szolgámat, Jóbot, de az őrületbe nem kergethetéd!

Kunszentmártonon a plébániai esték keretében előadást tartok Trianonról, mint a tudatunkba beépült mítoszról, mint a jelenünket meghatározó történelmi tényről.

Időpont: 2013. április 25. (csütörtök) 18 óra

helyszín: Kunszentmárton Köztársaság tér 3. 5440

Főbb gondolatok az előadásból:

Trianon: mítosz vagy valóság?
- a történelmi tények
- a városok és falvak, akik mertek nemet mondani
- Trianon, mint lelki örökség: tehetetlenségérzet, nemzetállam-tudat, "keresztény-kurzus"(?) demográfia, a liberalizmus háttérbe szorulása, sikertelenség-tudat, a társadalom hibernálása, bűntudat-áldozattudat
- Trianon gazdasági hatásai: arányos vagy aránytalan veszteség, tudtunk-e élni a lehetőségeinkkel?
- Feldolgozható-e, s ha igen, hogyan a trianoni tragédia?
- Hogyan emlékezzünk Trianonról?

Még gyermek voltam, s éreztem a templom időtlen elmúlás illatát, a zászlókat a falon. Minden Szentmise titok és csoda volt, még nem racionális felnőtt hittel néztem a hit kérdéseit. Tágra nyílt szemmel néztem a stációkat, úgy éreztem ennél szebb stációkat soha sehol sem készítettek, s a háttérben kerestem a Kevélyek vonalait. Tágra nyílt szemmel néztem, s mert még nem ismertem a betűket, vártam az iskolát, hogy megtanuljak olvasni, s megértsem az oda rótt titokzatos szavakat.

Elmaradt a megemlékezés - vagy éppen ellenkezőleg, a katasztrófa-elhárítással ünnepeltük meg? Szerintem egyik állítás sem igaz: újraéltük az eseményeket, nem a ledarált Nemzeti dallal, a kötelezően kitűzött kokárdákkal, hanem az események lényegét tekintve. Vajon mennyire hitelesen?

1848-ban az ország összefogott.

Egyszer egy vidéki múzeum falán láttam egy festményt: Kossuth, Széchenyi, Bem, Petőfi és a többiek… Nem divatos szóba hozni, hogy ezek az emberek csak a képen voltak ilyen szép barátságban, máshonnan jöttek, mások voltak a céljaik, nem sorolhatók be a nemzeti emlékezet fekete-fehér kategóriáiba. Kossuth, aki fiatalkorában a rábízott pénzeket elkártyázta (ez hozzátartozik a státuszférfi portréjához, mint ahogy az is, hogy tanult fiatalkori botlásából) és a forradalom bukása után külföldre menekülté. Széchenyi, akit jogosan a legnagyobb magyarnak nevezünk, de fegyveres erővel akarta leverni a magyarországi forradalmat, a naplóját pedig németül írta. Bem, akit saját honfitársai akartak meggyilkolni, s aki hitehagyása miatt (áttért a muzulmán hitre) nem nyugodhat még ma sem a katolikus lengyel földben. A sans-culotte lelkületű Petőfi, aki még Petrovicsként látta meg a világot. Mások voltak mind, mégis amikor a nemzet ügye veszélyben forgott, mindannyian félre tudták tenni egyéni elképzeléseiket, s mindenüket feláldozták. Még Batthyány Lajos is, aki hűségét az uralkodó és a haza iránt nehezen tudta összeegyeztetni, inkább félreállt a nagypolitikából, mintsem megtagadja hitét.

Vajon ma is képesek lennénk hasonló összefogásra és az önfeláldozás legnemesebb fajtájára, az elveink félre tételére?

Azt hiszem igen.

Hivatásosok, önkéntesek, politikára és világnézetre való tekintet nélkül együtt küzdöttek ezekben a napokban. S hogy voltak páran, akik politikai támadásokra használták fel a katasztrófahelyzetet? Voltak, de nem többen, mint 1849-ben a muszkavezetők. Az ő nevüket nem fogja feldolgozni a történelem, de a hősökét igen.

Ahogy mi látjuk egykori önmagunk: lelkesedés, zászló, egység

ahogy kívülről láttak minket

és ahogy kívülről láttak minket: egy azok közül, akik a közszabadságért fegyvert fogtak

Megjöttek a Marsról. Sűrű pislogású, mosolygós kis emberke a vezérük. Megjöttek a Föld nevű Bolygóra és kiválasztották a Kárpát-medencét, azon belül is a maradék Magyarországot. Egy Milla nevű repülő tárgy hozta őket és elözönlötték az egyik utcát. És ha már megjöttek, akkor körbenéztek és rácsodálkoztak ennek az országnak állapotára.

Rácsodálkoztak az adóssághalmazra. Rácsodálkoztak arra az adóssághalmazra, amely ennek a maradék országnak illetve annak jövedelmének majd' 80%-át felemészti. Aztán rácsodálkoznak a településekre. A nyugatra vándorolt, kint dolgozó fiatalok, középkorúak ezreire, a tönkrement falvakra, az eladósodott önkormányzatokra. És kétségbe estek. És tovább vizsgálódtak ezen ország állapotán. Felfedezték az embereket. Felfedezték azokat az embereket, akiket az elmúlt években megadóztatni kezdett multik és reklámjaik, ígéreteik - no meg egy cinkos hatalom a 2000-es évek közepén - tudatosan és nyerészkedési szándékkal belesodortak a valutahitelek adósságcsapdájába. Azokra az emberekre, akiknek ezen valutahitelei az egekbe szöktek és akiket a 2010-es kormányváltás mentett meg a kilakoltatástól, a hitelek összeomlásától.

És a Marsról, a Milla nevű repülő tárggyal a Földre, azon belül pedig Magyarországra  megérkezett idegenek elszörnyülködtek: hogy miként lehet ez így? Nosza, kitalálták, hogy mindez nekik "Nem tetszik" majd közölték sűrű pislogású vezérükkel az élen (akit szellemesen egy internetes blogger LÚDmillának keresztelt, de barátainak csak Gordonka), hogy "Jelen vagy". Erről a "Jelen vagyról" egyébként ők maguk sem tudják, hogy mit is jelent, de jól hangzik. Így jöttek meg hatalmas arccal október 23-ra és összeszedtek egy közepes tömeget maguk köré.

De tényleg! Nem úgy csinálnak, mint akik a Marsról jöttek? Vagy mint akik ártatlan bárány módjára idekószáltak valami távoli legelőről és rácsodálkoznak az országra: jé, itt kiégett legelő, kiapadt források mellett gyapjafosztott már minden jószág? Jé, itt eladósodott állam van?!?!!? Jé, itt tönkrement önkormányzatok vannak; jé, valutahitelbe és kamatcsapdába csalogatott tízezrek élnek?!?! Úgy csodálkoznak rá, mintha nem ők okozták volna mindezt? Mintha nem miattuk lenne pengeél-helyzetben egy nemzet gazdasága. Mintha nem miattuk lenne egy társadalom (illetve annak egy jelentős része) apátiában? Mintha nem ők okozták volna (már Fekete János nevű jogelődjükkel) mindazt a kilátástalannak tűnő kamatrabszolgaságot, amitől szenved egy ország? Mintha nem ők küldték volna a fiatalokat (vagy kényszerítették) külföldre dolgozni, diplomát, szakmát kamatoztatni?

Úgy csinálnak, mint akik a Marsról érkeztek és nem a Hajdú-bétből, a szovjet különleges kiképzést biztosító főiskoláról, a rablott Szemlőhegyi villából, a 2002-2010 közti bársonyszékekből, az amerikai felkészítő "előadói" körútról...

Nemzeti pantheonNagymamám törékeny asszony volt. Örök vidámság, örök derű, már-már bosszantó optimizmus, valami megmagyarázhatatlan látszólagos naivitásba menekülés a szürke emberek szürke világa elől. Sokszor gondolhatták, akik nem ismerték, hogy Ilus néni, a debreceni zongoratanárnő molyrágta nyári csipkekesztyűvel egy kedélyes hölgy, aki soha nem lankadó lelkesedésével éli világát. Pedig mindez csak felszín volt, egy művelt és sok mindent látott, megélt asszony bölcs viszonyulása a megmagyarázhatatlan dolgokhoz, a megváltoztathatatlan tényekhez, az elkeserítő valósághoz és a feldolgozhatatlan fájdalmakhoz. Mert másképp beleőrült volna, belefáradt volna és belebetegedett volna mindabba, amit a vörös csillag erre a világra és a mi világunkra hozott 1948-ban.

Nagymamám hitte, ami szent, ami szép és ami valódi érték. Hitte Krisztust és szolgálta őt, amíg ereje engedte. Hitte a család fontosságát, az egyetlen és igaz befektetést a jövőbe. Földművesből huszárezredessé lett apja és Sárközy-anya szülei (kik a 80-as évek közepéig velünk élhettek) példáját látva hamar férjhez ment Fábry Zoltán felvidéki származású huszártiszthez. Házasságukat, szeretetüket és közös jövőjüket nem sokáig élvezhették, hiszen nagyapám hol a Don-nál, hol Erdélyben, hol Felvidéken szolgált, harcolt. Mégis, két évente egy-egy fiú gyermek érkezésével, négy fiúval ajándékozták meg egymást 1941-1948 között. Még sem lehettek szép nagy család.

A vörösök hatalomra jutásával előbb dédapámat majd nem sokkal később nagyapámat fogta le az ÁVH 1949-ben. Dédapám, nagymama édesapja hosszú börtönévek után jöhetett haza, nagyapám viszont soha nem láthatta újra fiait. Ahogy azt egy börtöntanú alapján a Magyar Nemzet cikkéből megtudhattuk, 1951 februárjában, idősebb Melocco Miklóssal együtt mentek Jézus nevével ajkukon, ártatlanul  a bitófa alá.

A vörös csillag soha nem válaszolt nagyanyámnak. Sztálin haláláig azt sem tudta, él-e vagy sem szeretett férje, majd 1953 után egészen 1989-ig nem tudta, hova vihet virágot gyermekeivel apjuk emlékére. Senki nem mondta el neki, párja, akit a háború miatt alig-alig láthatott, hol van eltemetve, mit követett el, mivel vádolták. Mint kiderült később, koncepciós úton hazaárulás volt a vád ellene és több száz mártírtársa ellen, akik hazájukért megjárták a keleti front poklát, hazahozták legényeiket, védték a dél-erdélyi határt.

A vörös csillag néma maradt. Soha nem mondta el, mit jelent úgy gyermeknek lenni, hogy szinte egy életre megbélyegzett vagy. Soha nem mondta el, hogy mit vétett 4 klottgatyás, mély szegénységben felnövő fiú, hogy apa nélkül, úgynevezett osztályidegenként nem valósíthatják meg igazán álmaikat. A vörös csillag nem tudott arra sem válaszolni, miért nem mehet egy fiatal ember kitűnő bizonyítványokkal építésznek, képzőművésznek és miért lehet "csak" egy vidéki iparváros nehézgépipari egyetemére betuszkolni. A vörös csillag soha nem mondta el, miért van állandó félelem, visszahúzódás minden vállalkozókedv, minden kezdeményezés, kecsegtető lehetőség közepette érett férfiemberekben, akik mindig visszahallják a hazai szót: jobb, ha meghúzod magad.

Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója (DK) nem kapott frakcióalapítási jogot. Tovább csücsül a titáncsapat a parlamentben azzal a feldolgozatlan durcás lelkiállapottal, ami egy választás-okozta lelki frusztráltságból fakad: rájuk nem szavazott senki. Ez a feldolgozatlan durci leginkább amúgy Molnár Csaba fizimiskájáról leolvasható - vagy még inkább a volt szocialista képviselő hisztérikus megnyilvánulásaiban lehet tetten érni. Egy titáncsoport és gondolkodásmódja talán megbukott.

Pedig lehet úgy ülni a patkó ellenzéki oldalán, hogy arra büszke lehet az ember. Büszke lehet a független, de beválasztott egyéni képviselő a bejutás teljesítményére (Molnár Oszkár esete). Büszke lehet az olyan párt frakciója is, aki a megalakulását követő választásokon átlépve az 5%-os küszöböt, frakciót alapíthatott (ilyen volt a MIÉP, ilyen most  Jobbik és az LMP). Sőt, ha nem is lehet elégedett, de szégyenkeznie semmiképpen sem kell annak a pártnak sem, amelyik voksait megnövelve több szavazatot kapott, mint korábbi (esetleg győztes) választáson, de az még sem volt elég a diadalhoz (kormányalakításhoz). Ez utóbbira példa a Fidesz 2002-es veresége. Fájó kudarc volt, ráadásul 8 év után láttuk igazán, hogy az elvesztett 8 év valójában minimum két évtized morális, gazdasági, társadalmi válságot, lemaradást jelent Hazánknak. Egy valami azonban elvitathatatlan: kikapni úgy, hogy közben a népszerűség nem csökken, felettébb bosszantó ugyan, de nem jelenti a politikai süllyesztőbe kerülés állapotát.

Szégyenkezni oka annak van leginkább, akit egyszer (és mindenkorra) a választók nagy ívben lesz...avaztak. Akinek durcásan hisztis, hisztérikusan durcás, túlmozgásos és dölyfös, ugyanakkor mesterkélten populista, behízelgő modorát, stílustalan stílusát eldobták a választók. Vagy legalábbis illik meghúznia magát, levonni a közéleti tanulságot. Ezzel szemben Gyurcsány, Baracskai, Ficsor, Kolber, Molnár (ő egy ifjú titán), Oláh, Szűcs Erika és Vitányi (ő egy régi titán) úgy próbáltak frakciót (és a vele járó anyagi pluszt) gründolni maguknak, hogy valójában konkrétan rájuk senki nem szavazott. Listán bejutva váltak le az ugyancsak leamortizált MSZP köldökvezetékéről és progresszív útra lépve magányos bozótharcosként kell végigjárniuk a progresszív baloldaliság ki nem taposott ösvényét. 

Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ők, a DK valami olyasmit képviselnek, amit végleg eldobott, elfeledett a magyar választópolgárok túlnyomó többsége. Az a fajta morális mélypont, amit a szemkilövető megtestesít, ma emberi számítás szerint parlamenti küszöbképtelen. Frakció nélkül maradnak hát a titánok.

És jönnek a régi gárda ifjú titánai is. A divatjamúlt szocialista embertípus XXI. századi klónjai.  Igazi nemlehetmás-tekintettel, hivatástudattal átitatott ridegséggel jönnek. Mosoly mögötti hideg számítással. A Facebook-on jönnek. Hol másutt. Jól csengő és fontos szakokkal (amerikanisztika stb.), magabiztos kijelentéstudattal felvértezve. Hosszú, egyáltalán nem tanulási túlvállalásokkal meghosszabbított egyetemi évekkel a hátuk mögött. És iszonyú magabiztosan.

Vajh, mit kezdenénnek, ha alkotni kellene

Néha elgondolkodom, hogy ha egy Costa Concordia mondjuk a Csendes-óceánnál süllyedne el és tegyük fel, mind a 3000 utas kiúszna egy lakatlan szigetre, ahova csak 5 év múltával érne el a segítség, mit kezdene ez a sok titán. A sok 10 év alatt egy diplomáig elbulizgató színháztörténész, amerikanisztikás és egyéb fontos ember. Mert az ács házat építene a kőművessel. Az orvos gyógyítana, az óvónő és a tanító tanítana, de ők mi hasznosat tennének hozzá a társadalomhoz? Valószínű, mérget kevernének. Mondjuk a lelkekben. Ahogy teszik ezt a mi egyre kevésbé belakott szigetünkön, itt, Magyarországon. A méregkeverés legkedvesebb helye pedig nem más, mint a Facebook-laborja. Onnan szemezgettem.

Két idős ember ült a Veszprém belvárosi padon. Élvezték a kellemes napsütést és beszélgettek. Ezek a bácsik az idők kezdete óta ott ülnek a veszprémi padon és beszélgetnek. Az idők kezdete számukra 1969-70-et jelenti. Azt az időszakot, amelyben Veszprém történelmi bel- és óvárosát el kezdik bontani, robbantani, eldozerolni és felépül az ún. Cserhát városrész helyén az NDK-típusú belváros. Papp János vérszomjas megyei első titkár gyönyörű öröksége a megszüntetett vasúttal, felszámolt Csomai-stranddal és számos elpusztított polgári milliővel egyetemben. Mindegyik bácsi „a régi gárda kemény titánja”, ahogy azt Cseh Tamás örök soraiban fogalmazza meg az Illegalitásra mindig kész baloldali gyűlölet-figurákról.

A régi gárda párbeszél egymással. Siettemben csak el- elcsípek néhány mondatot. „Már minden vót ez az ember, csak akasztott nem”. „Volt már ez nagykövet, államtitkár, olimpiai elnök is, a keservit neki!”. „Olimpikon is volt, de csak csapatban.” „A fél világot bejárta a mi pénzünkön.” Csak úgy záporoztak  szavak, a mondatok. A régi gárda kemény titán-indulatai. Azok az indulatok, amelyek mögött még csak véletlenül sem a jogos vagy vélt sérelem, igazságérzet, hanem sokkal inkább valami megmagyarázhatatlan irigység, gyűlölet, agresszió, harag indulatai húzódnak meg.

Nincs jogom és indíttatásom, vallom Tarlóssal együtt, hogy megítéljem Schmitt Pált. Gondolom, kitalálták már: róla titánkodtak a régi gárda tagjai. Egyértelmű, hogy vállalhatatlanná vált helyzete. Ami bánt, az sokkal inkább az, amit tükröznek az idézett sorok. Az az indulat, amivel rávetik magukat egyesek Schmitt Pálra. Nem tisztem eldönteni, hogy mindig minden esetben szorgos munkával járta-e ki sikeres életútját Schmitt Pál, de miért ne gondolhatnám, hogy igen. Ahogy olimpiai aranyérme mögött is emberi és tisztességes teljesítmény állt, úgy diplomáciai karrierje mögött is állhatott az. Láthatóan, hallhatóan ez irritálja a kemény titánokat. És hány kemény titán van még ebben az országban? Hány ember, aki alig várja, hogy szomszédjáról, ismerőséről, falubelijéről, polgártársáról, egy vezetőjéről, egy beosztottjáról, egy vele egyenrangúról, teljesen mindegy kiről, valakiről, bárkiről, aki mögött sikeres élet, szép család van, kiderüljön egy hiba. Vagy egy bűn. Vagy egy súlyos hiányosság. És önnön pitiáner élete máris felmagasztalható, önnön sikertelenségei vagy kudarcai máris relativizálhatóak. Íme, a másik sem tökéletes. Mi több…  Süthet az irigység, forrhat az indulat, buzoghat a gyűlölet szabadon. Préda lett a másik. Bárki belerúghat. Ez az, ami félelmetes volt ott, a veszprémi belvárosban. És ez a sötét lelki bugyor, amire állandóan játszanak a régi titánok pártjai, mozgalmai, koalíciói, lehet másai. És ettől ördögiek ezek a titánok.

Egy vizsgára készülve valami teológiai álproblémával kellene foglalkozni. Egyenjogúság és társai. Mivel már azt is előírta valami brüsszeli bürokrata, hogy az ólban röfögő disznónak játékot kell biztosítanunk az állatok egyenjogúsága miatt, valahogy nem fűlik a fogam a témára. És különben is, itt van a foci eb. 

Az egész egyenjogúságra a közvetítések egyik magyar sörreklámja ráadásul rá is tesz egy lapáttal. A harminc másodperces szpot szerint csinos hölgyek dolgoznak a famegmunkáló gépeknél, egy mészárszéken és az utcai kandeláberhez emelt kosaras daru tetején. Merthogy foci Európa-bajnokság van, nemzetek felsorakozása, férfiak a lelátókon és a tévékészülékek előtt. Sörrel a kezükben. Csupa-csupa "avitt" dolog: nemzetek, harc a pályákon, trikolórok, szurkolói hangulat, férfiak a tévé előtt. Szerintem a legelvetemültebb feministák már írják panaszaikat a sörgyárnak.

Európa pedig olyannak látszik, amilyen lehetne, ha a semmirekellő celebek helyett sok-sok Tyton lenne az ikon. Tyton cserekapus. Lengyel, tehát hitvalló katolikus. Tytonnak a dolga az, hogy az első számú kapus mellett ücsörögje végig a foci eb-t. Tipikus cserekapus-sors. De Tyton esetét máshogy tervezte a Nagy Játékmester.

Istennek ugyanis úgy tűnik, tetszik a foci. Nézi-nézegeti, talán meg is mosolyogja a lengyel-görög nyitómeccs túlfűtött szurkolói hangulatát, forró stadionlégkörét. De tetszik neki, élőben nézi végig a meccset 22 játékos, 3+3 játékvezető és 60.000 szurkoló között. Aztán Isten gondol egy merészet. A tíz emberre fogyatkozott, a lengyelekkel szemben Varsóban vesztésre álló görögökkel először rúgat egy gólt a semmiből. Aztán Isten továbbszövi az eseményeket. Ahogy azt már az ó- és újszövetségi tudósításokból megszokhattuk, a leglehetetlenebb fickókkal kezd valami nagyot, valami merészet. A legkisebb (és kellőképpen) öntelt Józsefből mély érzésű kiválasztottat farag. Majd egy kis idő múlva a dadogó Mózest vezérré teszi. Egy másik alkalommal a legkisebb pásztorfiú, Dáviddal legyőzetteti Góliátot, a túlbuzgó, túlfűtött (ma úgy mondanánk fociszurkolói körökben, hogy "ultra"), kardot rántó Péterből és a gyilkos indulatú Pálból meg apostolt farag.

De ezek bibliai figurák, nem focisták, viszont a gondviselői recept ugyanaz. Itt, a focimeccsen Isten a görög egyenlítés után még viccesebb módon teker egyet az eseményeken. Először elintézi, hogy az első számú lengyel kapust leküldeti piros lappal (jogos), tizenegyest ítélnek a görögök javára és ezzel a Nagy Játékmester egyúttal mozgósítja Tytont. A lehetetlen figurát. A cserekapust. Aki elvileg úgy tervezte, hogy az eb-t a cserepadon nézi végig, majd elmegy nyaralni. Ezzel szemben Tytont kiszemeli Isten, mert a lengyel Tystonban olyan valami van, ami egyre nagyobb hiánycikk az öreg kontinensen. Kivált annak nyugati felében. Tyton beáll kiállított társa helyére és mielőtt a gólvonalra lépne, hogy várhatóan benyelje a görög tizenegyest (tíz büntetőből 8 és felet belőnek az ítélet-végrehajtók), váratlan mozdulatot tesz. Tyton lelke és látható sziklaszilárd akarata, hogy a váratlan mozdulat térdeplés legyen. Tyton letérdepel, keresztet vet és imádkozik. Tyton lengyel, tehát katolikus. Egy nemzet fia, ahol még a nagy többség templomba jár, a fiatalok zsúfolásig töltik az ifjúsági keresztény alkalmakat és zarándoklatokat. Tyton térdepelve tehát rövid imát mormol, majd megfordul és kifogja a tizenegyest.