Örömömre szolgál a Szellemi Honvédelem mozgalom! Amikor Szabó Zoltán író 1939-ben meghirdette a saját mozgalmát, tette a nemzeti szocialista és a nyilas befolyás ellen. Amikor most, 2013-ban a CÖF szintén Szellemi Honvédelmi mozgalmat indít, akkor ezt kénytelen egy, a korábbihoz rendkívüli mértékben hasonlító, azzal szinte ikertestvér-lelkületű, de immáron nem nemzeti, hanem nemzetközi szocialista-liberális befolyás ellen megtenni. A fenti, háború előtti magyar mozgalom is egyfajta kirekesztés ellen hívta életre magát. Azt is jó szívvel támogattam volna, ha akkor élek, ezt pedig szívvel-lélekkel azért támogatom, mert Hazámat becsmérlik, és ezt nem engedhetem.

Ez a mai kirekesztés Európa nevében messzemenően fasisztoid reminiszcenciákat idéz hazám lakosaiban, ugyanúgy mint a fasizmus kommunista testvér-ideológiája. Nem  történelem-, jog-, és politikai műveltségre hívom fel mint magyar állampolgár, magyar anya, feleség és dolgozó ember az EU balliberális politikusainak figyelmét, hanem az emberi méltóság bizony-bizony embertelen megcsúfolására. Ők beszélnek demokráciáról? Ők, akiknek egy ország parlamentaritása, az emberek választása, annak az ő számukra fájdalmas eredménye gúzsba köttetik általuk Európa nevében?

Ez nem lehet Európa! Ez az Európa nekem, családomnak, barátaimnak nem kell! A saját hazám, a maga egyenességében, a becsületes lelkű és szívű, a józan magyar állampolgárokkal együtt kell nekünk. Az EU-ban élni most magyarként annyi, mint számkivetett páriaként úgy élni, mint a fasizmusban, vagy a kommunizmusban.

Kiábrándult vagyok és szégyellem, hogy megvetem az EU kettős mércével mérő, lelketlen, cseppet sem józan, dühből és ész nélkül ítélkező politikusait. Tiszta szívemből gyűlölöm az ilyen Európát, de szeretem a hazámat!

Dr. Gundy Sarolta

A Fogászati Hónap programjait ismertette egy lap. Örvendetes gyakorisággal, sok helyütt rendeznek – s biztos, hogy hamarosan újra tartanak majd – efféle megelőző célú eseményt. A következő fogászati hónapot tehát már nem kell nagybetűvel írnia az illető médiumnak… Díjjal is elismert „Képzőművészek Jubileumi Kiállítására” invitálnak drótpostán. Nem azzal becsüljük meg a kitüntetést és a díjazottakat, ha nagybetűtengerben úszva, a közszavakat is nagybetűkkel írjuk, mint e meghívó tette, hanem például azzal, ha megtekintjük a kitüntetett képzőművészek jubileumi kiállítását. Jelentkezni lehet a „helyi Tudományos Diákköri Konferenciára” – adja hírül egy honlap. Elegendő benevezni a helyi tudományos diákköri konferenciára…

Nem véletlenül hívjuk tulajdonneveknek azokat a főneveket, amelyeket egyediségük megkülönböztető jelölésére nagybetűvel írunk. S anyanyelvünkben csak a tulajdonnév nagy kezdőbetűs! Tehát miképp az ünnepek kisbetűvel íródnak (pl.: március tizenötödike, anyák napja, pünkösd) – tekintve: köznév mindannyi –, ugyanígy általában a rendezvények, rendezvénysorozatok, programok is, mint az előbb említettek, továbbá például: dzsesszfesztivál, nyelvművelő konferencia, ünnepi könyvhét, békehónap, Verdi-év, a reneszánsz éve, a Biblia éve (a rendezvények írásában a tulajdonnevek természetesen nagybetűsek). A rendszeresen ismétlődő, egyszersmind intézményszerű, intézményi hátterű, intézményesült, országos (nemzetközi) méretű, hatósugarú rendezvényeket azonban az – egyedi – intézménynevek mintájára írjuk: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Debreceni Irodalmi Napok, Szegedi Szabadtéri Játékok. (A közszói értelmű használatban ez a kifogástalan írásmód: előadást tartott az irodalmi napokon.)  

Vannak események, amelyek írásában a kisbetűs forma a követendő – debreceni virágkarnevál, hortobágyi hídi vásár, mohácsi busójárás –, de hagyományosan azonos időpontban és rendszerességgel ismétlődnek, helyhez köthetők, országos (nemzetközi) érdeklődést váltanak ki – tehát nem esnek messze az egyedi nevektől –, ezért nem tekinthetjük hibásnak ezt az írásmódot sem: Debreceni Virágkarnevál, Hortobágyi Hídi Vásár, Mohácsi Busójárás.

Újabb javaslatot kapott a Szellemi Honvédelem. Időről-időre csemegézünk ezen ajánlásokból, és megosztjuk a kedves olvasóval.

Üzenet a Szellemi Honvédőkhöz.

Ilyen magas labdát le kell ütni, minél előbb, bár meggondoltan! A Szellemi Honvédőknek meg kell értetnie Európával, hogy nekünk nem az Európai Unióval magával van bajunk, nem az iránt vagyunk szkeptikusak, hanem a Schumann-étől nagyon eltért vezető lelkiség és a mai alkalmatlan vezetők miatt. Akik, mint Neelie Kroes, Viviane Reding, és most Schulz is lépten-nyomon kiesnek szerepükből és méltatlan, Európa tekintélyét romboló kijelentéseket tesznek, intézkednek. Akik éppen ezért alkalmatlanok arra, hogy egy olyan Európát koordináljanak, amelynek hagyományos világtekintélye megmarad. Ezért a következő tisztújításkor menniük kell, hogy átadják alkalmas vezetőknek a helyeiket!
Két baja van igazán a mai európai vezetésnek és balliberális tisztségviselőknek. Az, hogy Magyarországot nem kell a helyes útra téríteni, mert hazánk éppen a helyes úton jár. A Szellemi Honvédőknek nyomatékosítania kell, hogy a magyar kormány építi az országot, s nem akar többé balek lenni, akiből - mindenféle elterelő lózungokkal - csak a pénzt akarja a tőkés világ kiszipolyozni. Így következhetett be az, hogy nemcsak külföldiek szívják a vérünket, de saját hazánkfiai is több, mint az államadósság kétszeresét tulajdonították el „törvényes úton” honfitársaiktól és menekítették off-shore bankokba. A rendszerváltás előtt ugyanis nem volt senkinek akkora vagyona, melyből ez magyarázható lenne, tehát csak a 23 éve megtermelt értékekből vonhatták azt magukhoz élelmes honfitársaink.
Ennek vége, s ezzel külföld és magyar kollaboránsai nem akarnak megbékélni. A Szellemi Honvédőknek meg kell értetnie Európával, hogy mi viszont semmi körülmények között nem térünk vissza a kudarcot vallott akár szocialista, akár kommunista akár úgynevezett ortodox nyugati formulákhoz. Hanem maradunk az „ora et labora” régi-új felfogás mellett, amely egyedül lehet az ember alkotta jólét igazi alapja.

Nagy Sándor

Üzenet a Szellemi Honvédőknek Finnországból.

A finn média is teljesen egyoldalú és a magyar kormány ellen tájékoztat. Az emberek el vannak szörnyedve a magyarországi állapotoktól. Eddig némelyek azt sem tudták, hogy van-e ott tenger, meg hó, de most nagyon „tájékozottak”. Úgy tudják, hogy menekülnek az emberek Magyarországról, hogy a kormány sokak számára lehetetlenné tette a továbbtanulást a tandíj bevezetésével, hogy korlátozva van a sajtószabadság és a kabinet támogatja a rasszizmust. A „tájékoztatásokban” összemossák a Fideszt a Jobbikkal, szerintük Nemzeti Gárda a Magyar Gárda, tehát egy állami, félkatonai alakulatról beszélnek.
A Szellemi Honvédőknek fel kellene venni a kapcsolatot az adott ország sajtójával és reagálni a rágalmakra, téves állításokra. Meg kellene hívni őket Magyarországra, valami módon meg kellene győzni őket az igazságról, mert az emberek jobban elhiszik, amit a média közöl. Egyedül nagyon alacsony hatásfokon lehet változtatni, és nehéz egyes embereket győzködni. Nagy szerepe van a tudósításnak, a sajtónak.
Nagyon fontos lenne azt megmutatni, világosan megérttetni, hogy mekkora támogatottsága van a kormánynak, hogy a többség valóban mögötte áll. Tudatosítani kell, meg kell mutatni, hogy ez a többség valóban önszántából és saját akaratából támogatja a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt. Saját érdekükben is fell kell rázni a „Külföldöt”, végre vegyék észre, mit tesznek velük is. Finnországban is szorongatnak. A legújabb bankokat érintő szabályozás nehézséget okoz a kis finn pénzintézeteknek, újra kell gondolniuk az egész működésüket. Szolgáltatások szűnnek meg, összevonnak iskolákat, elvonják a pénzt az oktatástól, egészségügytől, mennek föl az árak.
Miklóssy Katalin, a Helsinki Egyetem docense szerint az Európai Unió meglehetősen erőtlen. Ha egy tagállamot túlságosan kritizálnak, a szélsőséges mozgalmak és az EU-ellenesség csak növekszik.
Igaza van a CÖF-nek, valamit tenni kell! A hasonló értékekkel rendelkező más nemzetiségű szimpatizánsokkal együtt kellene Brüsszelbe „zarándokolni”, és ott egy nagy, közös imádságon részt venni.
Köszönöm munkájukat, áldozatukat, és sok erőt, kitartást és kegyelmet kívánok a továbbiakhoz! Boldog vagyok, hogy magyarnak születhettem! 1981-ben, 15 évesen kerültem el hazámból, de öt gyermekem anyanyelve magyar!

Csonka Gabriella - Finnország

Hallom, jó, avagy a helyes útra akar minket magyarokat téríteni.

Vagy terelni?

Fordítás kérdése. Valószínúleg úgy hangzott: „auf den richtigen Weg bringen...”

Danke. Köszönjük, Merkel asszony, de nem kérünk belőle!

Se a terelésből, se a térítésből.

Se állatok nem vagyunk, se megtévelyedettek.

Keresztények vagyunk, kezicsókolom, már vagy ezer éve.

Tudja mit, Merkel asszony?! Volt egy költőnk, úgy hívták: József Attila. Maguk aligha ismerik... mindegy. Ő írta: „mint állatot terelni értik...” mármint az embert, úgy nagy általánosságban... Csakhogy azok a bolsevista idők elmúltak.

A magyar nem hagyja tovább tereltetni magát. Senki által. Tetszik érteni? Még a németek által sem. Senki emberfia által többé.

Maguk fordítva ülnek a lovon, kezicsókolom, ha észre vették, ha nem...

A helyzet ugyanis az, hogy tegyen meg mindent Németország, hogy a helyes útra térjen! Milyen alapon tukmálja rá megint Németország a saját eszméit Európára?Milyen alapon diktál? Mért gondolják megint, hogy egyedül a német út az üdvözítő?

Hogy merészelnek minket kioktatni demokráciából, mikor nekünk, magyaroknak köszönhetik az újra egyesítést?!?

Ha mi akkor nem bontjuk meg a vasfüggönyt, miről beszélnénk most, kedves Merkel asszony?!?

Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja.

Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak.

Maga hatalmas, Merkel asszony, mert rengeteg pénz áll maga mögött.

Maguk kétszer romba döntötték Európát.... mégis mindig győztesként kerülnek ki mindenből.... mint a fociban... ez is valahogy mindig így alakul....

De kérem, most elég. Elég ebből. Ki van kint és ki van bent? Azért, mert maguk kb. 80 millióan vannak, még nem biztos, hogy igazuk van. Ahogy már említettem, volt már effajta tévedésük.... nem is oly rég....

De most nekünk van igazunk. Tetszik érteni??? Mert nekünk van egy államférfink, olyan, aki minden száz évben terem egyszer. Mármint Európában! Aki távlatokban gondolkodik. Aki érti a helyzetet minimum egy emberöltőre előre. Aki a népéért küzd a nagy globális lötty ellenében...aki a kereszténységben hisz, mint Európa alapvetésében...(a Fundament, kedves Merkel asszony! Maga protestáns, ugyebár?! Tudnia kellene.... ) Aki nemzetben gondokodik az internacionalizmus ellenében. Csak nem hallatszik a szava, mert egy kicsiny népet képvisel. Vagy ami hallatszik, azt sem akarják meghallani...mint a kis Vuk kiáltozását.... (tetszik tudni, a kis Vuk legalább olyan fontos, mint József Attila, mert a kis Vuk ugyan sírva kiabált, hogy kicsi vagyok, éhes vagyok, fázok, de életben maradt, győzött, felnőtt, és boldogult, és nemzetséget alapított! )

Mi is ordítottunk és harcoltunk Európa védelmében, kedves Merkel asszony, majd ezer évig.... de nem árt tudni, hogy a harang nem csak értünk szól déli 12 órakor! Európáért szólt anno... és szól most is, ha ugyan nem késő, s ha tudni tetszik, mire gondolok... de ez is mindegy.

Nekünk magyaroknak csak ez maradt. A Himnusz és a déli harangszó.

A lényeg: nincs joguk minket se terelgetni se téríteni.

Nincs erkölcsi alapjuk.

Semmilyen alapjuk.

Tetszik érteni?

Szellemesen jolly joker-szóknak nevezi Lévai Zoltán nyelvész azokat a szavakat, amelyek elsősorban a nyelvi értelemben „lusták és választékosságra képtelenek” körében szaporodnak: ködszürke nyelvi klisék „bevetésével” ugyanis a szinonimákról tudomást venni nem akarók – vagy a rokon értelmű szavakról egyáltalán nem is tudók… – megússzák a pontos, színes anyanyelvhasználattal járó, nem csekély munkát.

A jelentésárnyalás gazdag szókincset feltételez, annak folyamatos fejlesztését kéri, gondolkodást igényel. Ám aki rokon értelmű szavak, kifejezések keresése helyett megelégszik elcsépelt divatszavak ismételgetésével, az lemond a nyelvápolásról, szürkíti a nyelvhasználatot. Ezt teszi igen gyakran – és sajnos, hatásosan – a média is. Amikor például valaki fontos, hálás, de nehéznek ígérkező, képességeit próbára tevő feladatot kap, arról ekképp számol be (szó szerint idézve az alanyt): „Komoly kihívást jelent számomra a szakmai feladatok irányítása.” Magyarul: Nem mindennapi (vagy emberpróbáló, a képességeimet, ügyességemet, hozzáértésemet próbára tevő, nagy) lehetőség, erőpróba, felelősség ez az életemben.

Az idézett, három sebből vérző mondatban a kihívás helyettesíthető e pontos és kifejező definícióval: ösztönző hatású alkalom. A jelent pedig felesleges. Itt tehát egy régi és egy újabb keletű divatszó lépett „házasságra” (komoly kihívás), s társult hozzájuk egy felesleges – e szövegkörnyezetben elhagyható – harmadik (a jelent).

Hogy mennyire eluralkodott (és összenőtt) e „hármas” a sajtóban, arra jó néhány további példa következik, tanúsítva egyszersmind: a „jolly joker-szó” mennyire pontos elnevezés. S bizonysága lehet annak is az alábbi – nem túl illatos – idézetcsokor, hogy e helytelen nyelvi képződményre is igaz az idézett találó megjelölés.  

Egyre-másra használja e „szótriót” média az egészségüggyel, életmóddal összefüggő témákban: „Munka mellett idős szülőt ápolni komoly kihívást jelent.” Vagy: „Az első pelenkacsere az új szülők számára gyakran komoly kihívást jelent.” Valamint: „Sokaknak komoly kihívást jelent a tűsarkú viselése.” Ráadásul: „Minden esztendőben komoly kihívást jelent a tartalmas nyári időtöltés megválasztása.” Végül, de nem utolsósorban: „Komoly kihívást jelenthet, ha párunkkal nem ugyanolyan szexuális étvággyal rendelkezünk.”

Jó.

Akkor ezennel az április 25-én írt bejegyzésem címéből kiveszem a kérdőjelet, és felkiáltójelet teszek!

A többi nem változott. Írhat ide bárki bármit, hogy miért nem kell, meg egyebek...egészen a beszámíthatóságomat megkérdőjelezéséig.... jöhettek nyugodtan a másik oldalról, ellephetitek az oldalt, ahogy szoktátok, teljesen mindegy.

Valami elindult, amit nem lehet feltartóztatni többé. A szellemi honvédők megindultak... talán még valaki emlékszik a Hadijelentésre, s amit abban a birnami erdőről írtam.... szóval az erdő megindult Dunsinane-re, ha tetszik, ha nem, ha olvasták Shakespeare-t, ha nem, s ha értik, s ha nem....

Bizony, oda fogunk menni.

Az ezerévesnek hirdetett, mégis alig tucatnyi év után összeomlott Birodalom útjain egy nő és egy féri gyalogolt észak felé, batyu, iratok és pénz nélkül. A nő piszkos nadrágot és kockás blúzt viselt, a férfi csíkos rabruhája még ennyire sem volt elegánsnak mondható. Nem ismerték a vidéket, csak annyit tudtak, hogy valahol északon még tartják magukat Dönitz csapatai, valahol ott még létezik az a Németország, amit bár már szívükből gyűlöltek, mégis életük eddigi kereteit képviseli.
Némán lépdeltek egymás mellett, lassan egy falu határához értek, mikor a férfi megszólalt:
- Meghalt?

Összevonjuk a szemöldökünket az alábbi sajtómondatot olvasván: „Több száz használt autókereskedő tartozik már hozzánk!” Talán nem azzal kellene büszkélkedniük, hogy megfáradt, elcsigázott partnerekkel állnak kapcsolatban, hanem azzal, hogy szépszámú használtautó-kereskedő kötődik a cégükhöz…

Az egyik intézmény honlapján a munkatársak között szerepel a levelező tagozatvezető.  Egy másikon önálló csoportvezetőt tartanak számon. Bizonyos, hogy nem (foglalkozásszerűen) leveleket fogalmazó, valamint felvetésekre, kérdésekre írásban válaszoló tagozatvezetőről, illetve ’tettben, cselekvésben, gondolkodásban mástól nem függő’, azaz független csoportvezetőről beszélnek az említett példák, hanem a levelező tagozat munkájának első számú felelőséről, azaz levelezőtagozat-vezetőről, másfelől az intézmény önálló csoportjának irányítójáról, tehát önállócsoport-vezetőről.

Lesz járó betegellátás a városban – közli a „jó hírt” egy online-újság. Vajon nem járóbeteg-ellátásra várnak a páciensek? 

Akik az idézett, értelmezési hibából eredő írásmóddal élnek, nincsenek tisztában a külön- és egybeírás három mozgószabályával. A fenti példák tanúsága alapján a nyelvhasználók ezek közül leggyakrabban a középsőt szegik meg. Ez azt mondja ki: ha egy különírt szókapcsolat az egészhez járuló utótagot kap, az egyébként különírandó előrészt az új összetételben egybeírjuk, és ehhez az utótagot kötőjellel kapcsoljuk, függetlenül a szótagszámtól.

Zárjunk példával! Azt kérdi egy internetes lap kommentje: ha nincs bizonyíték arra, hogy a túlzott mértékű okos telefonhasználat káros az egészségre, akkor miért kutatják ezt a témát? Azt távbeszélési ügyekben laikusként is bizton állíthatjuk: az okos telefonhasználat semmilyen kárt nem okoz az egészségben. Az azonban tényleg tisztázandó: az okostelefon-használat, tehát a sok mindent tudó (mobil)telefon igénybevételének milyen gyakorisága esetén tarthatunk attól, hogy szervezetünk jelezni fog…

Tegnap egy ballagáson voltam, s a leánynak ezt a verset ajándékoztam... Eredetileg más címen gondolkoztam: szemétből szentet, vagy még őszintébbet, de akkor félek, hogy sokan istengyalázásnak érezték volna - így kompromisszumos megoldásként ebben a címben maradtam. De az alapgondolat nekem nagyon fontos: Isten és az akarat szemétből is tud szentet formálni. És fordítva is: Jézus, a végtelenül értékes, végtelenül értéktelenné vált, mert szeretett minket. És ez a szeretet váltott meg minket.

Nejlon Krisztus

Juhász Cilinek

Fent egy hegyen,
hol egykor acélcsövekben várt a tűz és halál,
most holt vasak között
keresem a múlt emlékeit.

Egy bunker mélyén,
sok szemét,
régi bútorok, székek
között feszület.

Semmi különös.
Két fadarab,
rászegezve öreg nejlonzacskó,
Istent idézi meg.

Egyre inkább hiszek a civil kurázsiban. Mindazok ellenére, amit a hétköznapokon tapasztalok ember- és polgártársaimról; és hát őszintén megvallom: sokszor a saját türelmetlenségemből fakadó agresszív, néha antiszociális viselkedésem láttán. (Mert ugye az erényeink és a hibánk belátása nélkül sosem leszünk jobbak!)

Hiszek a civil kurázsiban, de nem a Felvilágosodás korában megfogalmazott tartalmában. Nem a korlátok nélkül szabadon cselekvő egyén bátorságában. Hanem a közösségben tevékeny erkölcsi lényben, a zoon politikon-ban, aki bátran cselekszik másokért. Saját tehetsége szerint magáért és a többiekért.

Mindazok ellenére hiszek a civil közösségek bátor cselekvéseiben, hogy az utcán, vagy éppen a villamoson, káromkodva lökdösődünk. Hogy a vonatra felszállás előtt nem állunk sorba. (De máshol sem igen szeretünk.) Hogy a szomszédnak keresztbe teszünk, a barátokat irigyeljük, vagy durván, hátuk mögött kibeszéljük. Hogy a tömegben sürgölődve, önző módon csak a magunk boldogulására figyelünk. Harácsolunk, élet-halál versenyben küzdünk a minket körülvevő tárgyakért. Ahogy azt az egykor nemesebb ideológia, a liberalizmus mai életfilozófiája diktálja. Pedig megtanulhatnánk már végre: nem az vagy, amit birtokolsz! Amit pedig birtokolsz, az hamar birtokolni fog téged is!

Anyanyelvhasználatunkban évek, sőt évtizedek óta szívósan élnek tartalmatlanná kopott, szürke kifejezések, rég elcsépelt, de újra meg újra divatozó szavak. Az egyik túlélő a fantasztikus melléknév. Kosztolányi Dezső, a nyelvművelőnek is elsőrangú író már 1926-ban (!) ellenszenvesnek ítélte, nagyzolónak találta, mondván: „Ez a szó manapság egyre gyakrabban lábatlankodik előttünk, minden ok nélkül.” Utalva anyanyelvünk árnyaltságára, rokon értelmű szavakban való mérhetetlen gazdagságára, a szinonimákkal élés örök igényére, hozzáfűzte: „Száz és száz jobb és pontosabb szóval írhatom körül.” Egyre időszerűbb gondolat.

          Ma eredeti értelmében – ’kitalált, költött, képzeletben született, fantázia szülte’ – ritkábban találkozunk a fantasztikus szóval, annál gyakrabban használjuk a ’bámulatos, káprázatos, pompás, ragyogó, elsőrangú, kitűnő, kiváló, nagyszerű, remek, rendkívüli’ jelentésében. Utóbbi értelemben nyakló nélkül alkalmazza a társalgási nyelv – és a rá elementáris erővel ható sajtó. Napjaink médiája többnyire jelentős(nek ítélt) teljesítmények méltatására veszi igénybe. Sőt olykor a valós értéket jócskán eltúlozza, felnagyítja e jelzővel élve. Ne csodálkozzunk! A nagyotmondások, a nyelvi túlzások immár szinte „kötelező” nyelvi elemei a médiának. A tömegkommunikáció tehát különösen ludas abban, hogy a fantasztikus immár ködszürke divatszóvá kopott. Egy tehetségkutató show-műsorban például röpke fél óra alatt számlálhatatlanul sokszor hangzott el dicséretként. Hol maradnak a szinonimák? – hökkenünk meg, miután celeb műsorvezetők századszor is a fantasztikus jelzővel illetik azt, ami bármi okból kivívta elismerésüket. Beletörődne a média, hogy némely feladatait egy magányos hegyi birkapásztor hatszáz szavas szókincsével is el lehet látni? 

          Ha sci-firől olvasnánk, hogy „fantasztikus film volt”, a minősítést szójátéknak is elfogadhatnánk (értvén így: ’fantázia szülte’, egyszersmind ’remek’ film), ám ha megtörtént esemény ihlette alkotásról írja ezt a sajtó – mint teszi gyakran –, az már félreérthető. „Fantasztikus volt a film” – olvassuk egy olyan alkotásról, amely teljes mértékben valóságalapú. Ilyen esetben mondjuk azt, amire gondolunk: remek, elsőrangú, lenyűgöző filmet láttunk. „Fantasztikus barát, akire mindig számíthat az ember” – olvassuk egy internetes oldalon. Nem Alfról, a szőrös kis földönkívüliről vagy E. T.-ről lelkendezik itt a dicsérő jelző tálalója, hanem egy igencsak valóságos személyről. Azaz szavatartó, jellemes, eszményi, hűséges barátról beszél. „Fantasztikus édesanya és feleség” – minősítenek egy amerikai színésznőt. Pontosan utalunk arra, mennyire jó ebben a (valóságos) szerepében (is) a művésznő, ha példás, gondoskodó, figyelmes, gyengéd, szeretetteljes anyának és nejnek nevezzük. Hiszen itt sem kitalált lényről van szó. Ellenkezőleg: emberről, aki fáradhatatlanul törődik csemetéjével és férjével. „Fantasztikus jelenetnek lehettek tanúi a nézők a holland bajnokin” – olvassuk egy online-újságban. Repülő csészealjat láttak? – kérdheti a szó eredeti értelmét (is) tudó olvasó. Nem. Arra utal a mondat, hogy egy játékos a levegőben úszva ollózta kapura a labdát. „Fantasztikus győzelmet arattak a kézilabdázók" – dicséri a média e magyar férfiválogatott teljesítményét. Ugyanúgy megbecsüljük őket, sőt, ha imponáló győzelemről, bravúros sikerről, hősies diadalról beszélünk. A „fantasztikus énekhang” kifejezőbb szavakkal is érzékeltethető, lehet például pazar, briliáns, káprázatos, csodálatos. „Fantasztikus tanárokat mondhatok magaménak” – nyilatkozta egy táncos. Mivel igencsak élő (tánc)oktatók lehettek, pontosabb jelzőket is találhatunk az említett pedagógusokra: kiváló, bámulatos, kivételes, nagyszerű, rendkívüli, mesteri. „Fantasztikus őserdőkbe jutottam el” – idéznek szó szerint egy utazó dokumentum-beszámolójából. Kosztolányi talán regényesnek, varázsosnak, hökkentőnek, elbűvölőnek, tündökletesnek mondaná azt a rengeteget…

          Részint a nyelvhasználat szürküléséhez vezet a fantasztikus szónak az említett mellékértelmében való sűrű használata; e jelentés fokozásával egyre veszít a szó a hatásából. S hasonlóan bajos, hogy félreértést is okozhat. Ezért az említett mellékjelentés értelmére utalva vegyük elő a szókincstárból bátran – az említettekkel együtt – a szintén magyarosabb szédületes, pompás, káprázatos, csodálatos, bámulatos, lenyűgöző, csodás, rendkívüli, kivételes, ámulatba ejtő, nem mindennapi, kiváló, lehengerlő, egyedülálló, utánozhatatlan, páratlan, felülmúlhatatlan, szenzációs, fenomenális, kolosszális, zseniális szavak bármelyikét; a tetszésnyilvánítást, az elismerést a fantasztikus melléknévnél mindegyik pontosabban kifejezi. Tessék választani!

Talán lesznek, akik helytelenítik, hogy úgymond, parodizálom a Bibliát… De erről a valóságban szó sincs. A Biblia, hasonlóan Jézus Krisztushoz, aki valóságos Isten és valóságos ember is, egyszerre isteni és emberi mű is. Meg van benne a mese, az erotika, a mélylélektan, minden stílus és tartalom, amiről csak érdemes és lehet is írni – nem titkolom, hogy a verseim irodalmilag a zsoltárok mintájára készültek, a legősibb forma miatt tűnnek túl modernek a kritikusaim szemében. Jób könyve talán a legemberibb könyv valamennyi között, a kétségbeesett, látszólag istenellenes kirohanások (pl. „Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem.” Jób 7,19) a Biblia legőszintébb szavai.

Talán kevesen figyeltek rá, mert a Bibliát „csak”isteni kinyilatkoztatásként olvassák, hogy abban a politikai szatíra is megtalálható, sőt, még Jézus is élt ezzel az eszközzel. A szavak, amiket ma elvont példázatként olvasunk, abban a korban hangos nevetést váltottak ki, hiszen a hallgatók pontosan tudták, hogy ki volt az a főember, aki „messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen.”. A humor azonban nem öncélú volt, ebben különbözik a mai öncélú poénkodástól: ez volt az a marketing eszköz, amivel Jézus felkeltette az emberek figyelmét, hogy könnyebben megértsék az isteni örök titkokat… Azokat a titkokat, amiket nekünk is jó lenne megértenünk… Adná az Úr, hogy szavai szívünkben termést hozzanak!

Jób, a derék környezettudatos polgár története

Élt vala, az Uraltól nyugatra egy derék, környezettudatos polgár, kinek Jób vala az neve. Bizony derék és szabályfélő lélek vala ez a jób, ki szemetét szelektíven gyűjté és az utcának kövén szemetét sohasem hagyá. Elméjében mindig az törvényeket és szabályokat forgatá, s erre társait is folyton folyván oktatá. A hatóság ura Jóbot kedvtelve nézegeté, őtet szívébe fogadván, s az hulladékgyűjtési szabályokkal őtet bővel elhalmozá.

Egy napon az történt vala, hogy az hatóságnak ura hivatalnokait gyűlésre hívá, s megjelent közöttük az bürokrácia osztály vezetője is. Az hatóságnak ura imígyen szóla hozzá:

- Hogy kerülé te ide, ahelyt, hogy az szabályok szabályát fogalmazád?

Az bürokrata így válaszolt:

- Szerte kerülém az földet, hogy koslassam az szabályoknak betartását.

Az hatóságnak ura imígyen kérdezé továbbra:

- Láttad-é szolgámat, Jóbot, kinél derekabb, környezettudatosabb polgár nincs az Uraltól nyugatra egészen az nagy tengernek vizéig?

Hivatalnokai helyeslőleg bólogatának, de az bürokrata visszafelelé:

- Vajon ingyen olyan környezettudatos é ez az Jób? Nem fizetted é néki vissza az betétdíjas termékek árát, forgalmi sarc nélküle, nem szállítottad é el minden szemetét az hétnek második napján? Add nékem kezembe, s bizony mondom néked, szabályaid áthágja s szemetelni fog.

Az hatóságnak ura megforgatá ezen szavakat s imígyen szóla:

- Kezedbe adám derék szolgámat, Jóbot, de az őrületbe nem kergethetéd!

Anyanyelvünk védője gyakran tapasztalja: a médiában és a mindennapok nyelvhasználatában egyaránt számos helyesírási hiba forrása az, hogy a közlő – feledékenységből, sietségből, tudáshiányból – nem fordít kellő gondot szövege értelmezésére. Arra nem gondol a nyelvhasználó, hogy efféle helyesírási bakikkal akár sértegetni is lehet. E hibák gyakran az egybe-, illetve különírás szabályait szegik meg.  

„Gáz szerelő”, „gáz szerelés”. Egy internetes oldalon ekképp reklámozza magát a szakma. A helyesírást ismerők aligha kérnének „gáz szerelést”, s nem hívnak „gáz szerelőt”, ugyanis a gáz szó argóban ’baj, veszély’ jelentésű, az idézett különírt változat tehát ’hibásan, rosszul végzett’ munkát, illetve ’pancser, kontár, kellemetlenséget, veszélyt okozó’ munkást jelent. Inkább hívnak tehát gázszerelőt gázszerelésre, azaz szakembert minőségi munkára… Ugyanígy senki sem veszi igénybe a „skizofrén szakrendelés” szolgáltatásait, a hasadásos elmezavar nevű betegségben szenvedőket a családtagjaik skizofrén-szakrendelésre kísérik. Az egyik honlapon „beteg ápolás területére beteg látogatókat” keresnek. Beteg az ápolás? Betegek a látogatók? Nem, a helyesírás beteg, a szöveg az értelme szerint ugyanis betegápolásról, azaz betegek gondozásáról, nem az ápolás betegségéről beszél. S az állást nem beteg látogatókkal, hanem munkaképes beteglátogatókkal kívánják betölteni.

 „Mire tud még átállni egy dinnye termelő?” – olvassuk meghökkenve egy online-felületen. Lehet, hogy egy dinnye (azaz: ’dinka, buta, bolond’) termelő semmire sem tud átállni, ám a dinnyetermelőnek, azaz a dinnyetermeléssel foglalkozó talpraesett gazdának megvan a magához való esze, „át tud állni”, más (termelő)munkába is bele tud fogni, bele tud tanulni, ha a szükség úgy hozza.

Egy elektronikus újságban ez hökkent meg: „malac, disznó eladás és vásár”. Biztosan nem (le)minősíteni akarta a közlő a sokadalmat, tehát szó sincs róla, hogy illetlenkedne, szemérmetlenkedne, trágárkodna az állatpiacon kereskedő (és vevő), hanem a szövegező helyesírásával van baj. A szóban forgó rendezvény tehát: malac-, disznóeladás és -vásár.

Van már nekünk, magyaroknak több zarándokvonatunk, többek között Częstochowába, Mariazellbe, de a leghíresebb tán a csíksomlyói , mert hogy pünkösdkor több százezer magyar érzi úgy, hogy a nyeregbe kell gyűlni, együtt kell lenni, együtt imádkozni, együtt énekelni a magyar és a székely Himnuszt megmaradásunkért.

Miért is megyünk Csíksomlyóra? Miért is a belső késztetés, a magamon is tapasztalt nyugtalanság így május elejére érve, hogy menni kell? Igen, ahogy a régi görögök mondták: hajózni kell, úgy kell a magyaroknak összegyűlni a nyeregben évről évre. Nincs erre magyarázat, nem is kell. Menni kell! Egymásba kapaszkodni a Hármasoltár tövében Boldogasszony Anyánk lábánál, nehogy elfeledkezzen szegény magyarokról...

Úgy tűnik, mostanság is nagyon elkél az oltalom.

Ordasfalka módjára vicsorognak ránk Brüsszelből, már kiszemelték az elejteni szánt vadat: a mi kicsiny Magyarországunkra fáj a foguk. Nem bírták bekebelezni, nem bírták felfalni, elpusztítani, és nem nyugszanak bele. Meg akarják roppantani a gerincét, hogy kinyúljon, s aztán széttéphessék még több részre...
Voltunk már ilyen helyzetben nem egyszer. Másról sem szól a történelmünk, ritka alkalmakat kivéve. Aztán mégis itt vagyunk. Hát persze, hogy nem értik, hogyan van ez. Mert nem ismerik azok ott Brüsszelben a mi történelmünket, harcainkat, ünnepeinket, lelkületünket, nemzettudatunkat. Nem tudják, hogy a magyarok nemzeti ünnepeinken temetőkbe járnak ünnepelni levert forradalmakat, elbuktatott szabadságharcokat- és harcosokat. Állunk hőseink sírjánál könnyeinket nyelve, összeszorított szájjal, dacosan, hogy csakazértse!

Mit tudják ők, mit jelent nekünk az, hogy „az nem lehet, hogy....” Talán Camus értette, sejtette, mit ér a magyar vér.
Hát nem. Nem és nem. Nem azért haltak annyian ezért a hazáért, hogy most ez a brüsszeli falka, élén egy vérszomjas nősténnyel leterítsen minket.

„Micsoda lélek lobog tebenned, / micsoda szerelem, az áldott? / Vettem neked, mert szeretlek nagyon, / nézd, egy csokor szenvedést, virágot” – írja gyönyörű ifjúkori szerelmi dalában Juhász Ferenc, az alighanem legnagyobb élő költőnk.

Kár ezt a gyönyörű, összetett érzést jelző szót divatszóvá csépelni. Nem kicsit ludas e törpítésben a média.

A zsűritag „rögtön beleszeretett a rocktrióba” – hangzott el egy tehetségkutató műsorban. Férfi a szóban forgó ítész is, a három ifjú énekes is, de természetesen nem uralkodott el semmiféle másság érzése a döntnökön. A média használt pontatlan szót. A közlés értelme: a fiúk előadása elementáris hatást gyakorolt a mentorra, nyomban felfedezte, hogy tehetségesek.

 „A párom beleszeretett egybe, és azt haza kellett vinni.” Tengerimalacról van szó. Kézenfekvő, hogy nem az állatokhoz vonzódik az említett személy, hanem a beszélő választotta meg rosszul a kifejezést. Korrekten: aranyosnak találta, megkedvelte a kis állatot. Másutt az ariedale terrier szerelmeseit hozzák szóba. Precízen: e kutyának kedvelői vannak, akik bírják, csodálják, ajnározzák ezt a fajtát. Szerelmesei azonban – legalábbis az emberek között – aligha akadnak. „Anyu beleszeretett egy kanadai lucba”; „aki beleszeretett a levendulába, biztosan beszerez belőle néhány tövet”. Ezek a közlések sem valamiféle beteges hajlamokra utalnak, hanem arra, hogy a fenyő friss, tiszta, balzsamos, a levendula erős, aromás, nyugtató illata jótékonyan hat az említett személyek érzékeire.

Szóba hozza a média „a mogyoró és a lágy, krémes, valódi csokoládé szerelmeseit”, miként „a palacsinták szerelmeseit” is. Fura érzések lehetnek… Jobb, ha el se képzeljük. Persze, a palacsintaszerelemről asszociálhatunk az Üvegtigris c. filmszatíra 2. részére, de inkább azt javasoljuk: a csemegék szerelmesei helyett ínyencekről, az ínycsiklandó ízek élvezőiről beszéljünk, azokról, akik nem tudnak betelni kedvenc étkükkel. A médiában lelhető szövegek tanúsága szerint mindennek „fordítottjába”, a „semmibe” is bele lehet szeretni: „Ha beleszeret egy egészséges diétába, a beteg kizárja az életéből az alapvető élelmiszereket”. A diéta a „szerelem” tárgyaként pongyola szóhasználat, egyszersmind képzavar. Szabatosan: ha felismeri a fogyókúra egészségőrző hatását…

Kunszentmártonon a plébániai esték keretében előadást tartok Trianonról, mint a tudatunkba beépült mítoszról, mint a jelenünket meghatározó történelmi tényről.

Időpont: 2013. április 25. (csütörtök) 18 óra

helyszín: Kunszentmárton Köztársaság tér 3. 5440

Főbb gondolatok az előadásból:

Trianon: mítosz vagy valóság?
- a történelmi tények
- a városok és falvak, akik mertek nemet mondani
- Trianon, mint lelki örökség: tehetetlenségérzet, nemzetállam-tudat, "keresztény-kurzus"(?) demográfia, a liberalizmus háttérbe szorulása, sikertelenség-tudat, a társadalom hibernálása, bűntudat-áldozattudat
- Trianon gazdasági hatásai: arányos vagy aránytalan veszteség, tudtunk-e élni a lehetőségeinkkel?
- Feldolgozható-e, s ha igen, hogyan a trianoni tragédia?
- Hogyan emlékezzünk Trianonról?

Kiváltanám a rezsicsökkentést - válaszolja Bajnai Gordon, mikor már harmadszor teszi fel neki a Kossuth Rádió a kérdést: ön megtartaná a rezsicsökkentés rendszerét? Kiváltaná... Ízlelgetem ezt a alamuszin kitérő szót. Kiváltaná.

Először a válaszadás módjáról

Micsoda válaszstílus ez a "kiváltanám" szócska egy eldöntendő, igen-nem, fekete-fehér kérdésre? Olyan, mintha a Pápai Várkertfürdőben megkérdezném az úszómestert: kötelező az úszósapka a sportmedencében? És ő nem igennel vagy nemmel felelne, hanem mondjuk azzal, hogy a büfében friss lángos kapható... Magyar ember egyenes kérdésre egyenes választ mond. Egyedül a derék székelyeknek bocsátható meg, ha a hiperaktív anyaországi vendégeket úgy küldik el bugyuta kérdéseivel együtt, hogy az illető már szinte várja, hogy mikor indulhat. Minden más esetben a "te igened legyen igen, a te nemed pedig nem" - ahogy a Mester is mondá tanítványainak és alkalmazá is rendesen a receptet. Egy magát államférfinak gondoló embertől ez a "kiváltanám" nevetségesen hangzik. Azaz hangzana, ha nem ismernénk, hogy mit jelent a "kiváltanám" szó a kommancsok szótárában...

És akkor a válaszról, magáról

Az első "kiváltanámok" Kun Bélánál kezdtek elhangzani - még 1919-ben. A "kiváltanám" azt jelentette náluk, hogy leszerelik az összes mozgóképes sereget és sikerül úgy elveszteni a világháborút valamint az ország területének jelentős részét, hogy ellenség még csak át sem lépte határainkat. A kiváltanám ott a karakán kiállást helyettesítette. Aztán kiváltották a repülőjegyet, amikor összeomlani látszott a dicsőségesnek hazudott, valójában az egész országot kiváltó (értsd: rettegésben tartó) tanácsköztársaság - és Moszkváig meg sem álltak a derék elvtársak. Hogy alig negyedszáz év múlva visszatérve újra hangoztassák ezt a hitetlen "kiváltanám"-ot.

a költészet napjáról idén is az egyik versemmel emlékezem meg... Talán nem a legnépszerűbb, de a kritikusaim ezt nagyra értékelik:

Déli pályaudvar (2013. február 19.)

A magyar XX. század himnusza,
vonatkerekek csikorgó indulása,
monotonul kattog a „kell”.
Indultak vagonok a Felvidékről,
szerelvények a Reich felé,
Szibériába robogott
félmillió magyar,
majd belföldi járat,
kitelepítés,
irány a Hortobágy.

Kezdjük rögtön tisztázással: ez a bejegyzés inkább fog korlátozódni a főváros első kerületének Batthyány terére, valamint annak szorosabban vett környéke is górcső alá kerül.

Amikor blogbejegyzéseket írok, mindig a tömörebb, inkább az úgynevezett "hatásvadászabb" sűrűségű posztok létrehozására törekedtem, ugyanis mindig vallottam, hogy hosszabb eszmefuttatást csak akkor olvasnak el többen, ha valóban közérdeklődésre tart számot az, amiről a post szól.

A hajléktalankérdés ilyen, hetek óta mást sem hallunk a televízióból, bár az időjárás javulásával a téma hír-és publicisztikai értéke jósolhatóan lassan , de fokozatosan csökkenni fog, hogy a következő télen a balliberális" értelmiség", illetve "jogvédők" amolyan kekec- intézetekké változván ütőkártyaként felhasználva ezzel is fárasszák a város, vagy csak az adott kerület polgármesteri hivatalát. Legtöbbször persze Tarlós hivatalát, ez a szemükben nagyobb bátorságra vall, meg hát kinek van ideje utánanézni az összes kerület hivatali vezetőjének, ugye. Ahhoz már dolgozni is kellene egy keveset.

De első kerületi hajléktalanhelyzetet ígértem, lássuk azt. Jómagam a Batthyány tér környékén lakom, ebből kifolyólag hetente többször megyek le közvetlenül az aluljáróban. Időjárásilag behatárolható, hol fogok találkozni a bűzlő, már reggel nyolckor tökrészeg csövesekkel: 5 celsius fok, és felette a buszmegállókban, e hőmérséklet alatt az aluljáróban botlunk beléjük leggyorsabban. Tarhálás, anyázás, verekedés, utasok és a rengeteg áthaladó kisiskolás riogatása, tényleg minden van. Dolgozni a Nyugati aluljáróban szoktam, és nyugodtan mondhatom, néhánya elbújhatnak a Batyi piás homelessei mögött, mert amit amazok művelnek, egy becsületesebb, munkáját és egzisztenciáját esetleg tényleg önhibáján kívül elveszítő hajléktalant is arcpirításra késztetne.

E kis nyilvánosságot felhasználva ezúton kérem az I. kerület illetékes szerveit, hogy a legsürgősebben tegyenek valamit az ügyben.